Április 21
Hülye diéták

Zöld kávé – fogyás, edzés és diéta nélkül?

Nem kellett sokat várni a legújabb „csodaszerre”. Most éppen a zöld kávé kivonat az, ami sport és diéta helyett megszabadít fölös zsírrétegünktől. Ugye mondanom sem kell, átlátszó hazugság ez is. De lássuk, mivel próbálkozik a furfangos forgalmazó.

A zöld kávé kivonat mindenre jó

Az elmélet szerint a még zöld, tehát pörköletlen kávébabból nyert kivonat itt a kulcs, egész pontosan a benne található klorogénsav. A 240-250 fokon megpörkölt kávéban ez már nincs jelen.

Maga a klorogénsav egy erős antioxidáns, tehát védelmet nyújthat a daganatképződéshez vezető szabadgyökök ellen.

Természetesen van kísérlet is, ahol állítólag a résztvevők 12 hét alatt átlagosan 9 kilót fogytak, és naná, hogy az egészet zsírból adták le. Semmit nem változtattak sem étkezési sem sportolási szokásaikon, magyarul ugyanolyan szarul kajáltak, mint előtte, és a testmozgás is maximum addig tartott, míg ki- vagy beszálltak az autójukba.

Mi ebben a hiba?

Mindössze az, hogy a zsír nem fog egy antioxidáns hatására távozni a szervezetből. Ahhoz, hogy szervezetünk zsírraktárainkhoz nyúljon, kalóriadeficites állapotba kell kerülnie. Ezt pedig úgy tudjuk elérni, ha egyrészt kevesebb szénhidrátot és zsírt viszünk be, az izmaink megtartásához nélkülözhetetlen fehérjebevitel mellett, másrészt aerob és súlyzós edzést végzünk.

Ha éhezünk, és hébe-hóba eszünk valami szemetet – ilyen például a diétában igen divatos egy darab gyümölcsből álló étkezés – akkor a szervezet a sokkal könnyebben mozgósítható, és számára kevésbé fontos izomszövetekből fog energiát nyerni.

Eléggé sántít ez a kutatás, mert semmit nem tudunk a benne részt vevőkről, csupán egy átlagolt adatot. Szóval megnyugodhatunk, ez is csak egy ócska trükk arra, hogy pénzt csaljanak ki a hiszékeny és lusta fogyni vágyó, ám ennek érdekében két szalmaszálat keresztbe tenni sem óhajtó emberektől.

Marketingfogások a weboldalon

Ez a leleplező cikk sem lenne teljes, ha nem említenénk meg benne néhány igen béna, de sajnos még mindig elég hatásos trükköt a fogyasztószer reklámoldalán. Az egyik a „csak ma” fogás. Ez a cikk éjfél körül íródott, így pont meg tudtam örökíteni, hogy 0 óra 0 perc előtt mi volt a határidő:

Április 21

 

És ugyanez éjfél után pár perccel:

Április 22

 

Tehát minden nap akció van, ami aznap lejár, de másnap újrakezdik.

Az oldal alsó harmadában elhelyezett komment szekció is megér néhány keresetlen szót. A hozzászólások természetesen nem valódiak, a hozzájuk tartozó dátum mindig a jelenlegi mínusz 4 nap. Tehát éjfél előtt még április 17-i, utána már 18-i volt a legrégebbi. Ha kritikus hangnemben próbálunk hozzászólni, egész biztos, hogy a kommentünk soha nem fog megjelenni.

Zöld kávé kommentek

 

Nincs fogyás befektetett munka nélkül

Ha azt hitted, hogy léteznek valóban hatásos fogyasztószerek, melyekkel kiváltható a diéta és a testmozgás, akkor sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak. Ha ez a szer valóban hatásos lenne, már nem ezen az eldugott kis oldalon lenne reklámozva, hanem ezzel lenne tele a média minden orgánuma.

Sajnos el kell fogadnod, hogy a sikerért meg kell dolgozni, de ennek van egy nagy előnye: jobban megbecsülöd majd az eredményt, mintha csak pár tabletta segítségével érted volna el.

 

Weight Loss tabletta – ezért óvakodj tőle

Xtreme Gain – a kockahas átverés

DIÉTÁS ÉTREND

AEROB EDZÉS: A ZSÍRÉGETÉS EGYIK ALAPPILLÉRE

90 NAPOS DIÉTA – EZÉRT NE CSINÁLD!

DIÉTA JANUÁRTÓL – ÍGY CSÖKKEN A LELKESEDÉS

INZULINREZISZTENCIA – A CUKORBETEGSÉG ELŐSZOBÁJA

MINTAÉTREND DIÉTÁZÓ NŐKNEK

 

 

Szerző

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük