A tápkiegek általában veszélytelenek, sőt, hasznosak és szükségesek. Van azonban néhány gyártó, akik magasról tesznek a mi egészségünkre, és csak a profitot hajszolják. Alább olvasható az ÁNTSZ közleménye.
A 2014 áprilisában betiltott étrendkiegészítők listája >>
DMAA-t találtak több termékben is
Magyarországon is forgalomba került néhány olyan, sportolóknak szánt étrend-kiegészítő, amelyek súlyosan veszélyeztethetik a fogyasztók egészségét. Az amerikai hatóságok ezekre riasztást adtak ki, és kiszűrésükre Magyarországon is ellenőrzési akciót indítottak – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írták: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az elmúlt hónapokban több alkalommal is az Európai Unió tagállamaiban működő gyors-vészjelző rendszeren (RASFF) keresztül érkezett riasztásokról értesítette az ÁNTSZ-t. E riasztások szerint egyes, többségében az Amerikai Egyesült Államokban gyártott, sportolóknak szánt különleges táplálkozási célú élelmiszerek nem engedélyezett gyógyszer összetevőt tartalmaznak. Ez az úgynevezett DMAA (1,3 dimethylamylamine) – amelyet egyébként az érintett készítmények címkéjén feltüntettek – az amfetaminhoz hasonló, és koffeinnel párosulva az emberi egészséget súlyosan veszélyezteti. A készítmények forgalmazását az egészségügyi hatóság megtiltotta, ezzel együtt pedig ellenőrzési akciót is indított.
Az ÁNTSZ ezért felhívja a figyelmet, hogy mind a különleges táplálkozási célú élelmiszerek, mind az úgynevezett étrend-kiegészítők vásárlásakor a lehető legnagyobb körültekintéssel kell eljárni. Az ÁNTSZ felkérésére a népegészségügyi szakigazgatási szervek (NSZSZ) szeptemberben akció-ellenőrzést tartottak. Csaknem 700 élelmiszer-vállalkozást kerestek fel, s megállapították, hogy a riasztásokban megnevezett készítmények közül néhány Magyarországon is forgalomba került. Az érintett vállalkozások többsége önként kivonta azokat a piacról, s erről partnereit is értesítette.
Az ÁNTSZ közlése szerint a különleges táplálkozási célú élelmiszerek, valamint az étrend-kiegészítő készítmények gyógyszer-hatóanyagot nem tartalmazhatnak. A riasztásban megnevezett termékek veszélyeztethetik a fogyasztók egészségét. Az ÁNTSZ azt kéri, hogy aki DMAA-t tartalmazó készítmény forgalmazásával találkozik, jelezze az illetékes kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szerveinek.
Az NSZSZ-ek folyamatosan figyelemmel kísérik a forgalomba kerülő étrend-kiegészítő készítményeket, illetve különleges táplálkozási célú élelmiszereket, gyanú esetén pedig megteszik a szükséges intézkedéseket. Az ÁNTSZ ugyanakkor felhívja a lakosság figyelmét, hogy csak biztosan azonosítható forrásból származó, magyar nyelvű tájékoztatóval ellátott terméket vásároljanak.
A riasztásokban megnevezett készítmények listája megtalálható az ÁNTSZ és az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) honlapján, amelyen az étrend-kiegészítőkről is bővebb tájékoztatás olvasható.
A betiltott termékek listája
1.M.R |
Hemo– Rage |
Noxpump |
Beta– Cret Extreme |
Hydroxy STIM |
OxyElite |
Code Red |
Iron Horse Show Time |
PreSurge Unleashed |
Crack |
Jack3D |
Ripped Freak |
D– Stunner |
Lipo 6 Black |
Rush |
Dexaprine Maximise |
Mass Pump3D |
Shock Wave Fruit Punch |
Eclipse |
Mesomorph |
Spirodex |
Endoburn |
Mutant Mayhem |
STIM– FORCE |
Extreme Beta Crét |
Napalm |
Tested Burner |
Flash over |
NeuroCore |
Tested Nut Burner |
Fusion Supplements Geranamine |
Nox Pump |
White lightning |
Heat Accelerated |
Nox Pump Performance/Nox Pump Xtreme |
Mit lehet tenni, hogy ne szívjuk meg a táplálékkiegészítőkkel?
Csak olyan cég termékét vedd meg, amelyik már hosszú évek óta jelen van a piacon! Sokat elmond a gyártóról az is, hogyan kommunikál a vásárlókkal, hány híres versenyző vállalja, hogy reklámarca lesz, és egy kis őszinteség sem árt. Amerikában könnyebben el lehet valami adni olyan blődségekkel, melyekben azt ígérik, egy hónap alatt 10 centit nő a karod, vagy éppenséggel 20-ról 5 százalékra csökken a testzsírod.