Blog

Versenyhivatal: az ördögnyelv tényleg egy nagy szar

Korábban már összefoglaltuk, hogy mivel hülyítik a hiszékeny népet az ördögnyelv-kivonatot tartalmazó készítmények forgalmazói. Kétségbeejtő, hogy milliók dőlnek be az újabb és újabb fogyókúrás átveréseknek, és egyszerűen lusták ahhoz, hogy ismereteket szerezzenek az életmódváltásról.

Ja, hogy az fárasztó, és nem olyan kényelmes, mint bevenni valami szart, és hinni a hatásában… Az eredmények vajon kit igazolnak?

Étrend-kiegészítők miatt bírságolt a versenyhivatal

Több cég is megtévesztő tájékoztatást adott ördögnyelv kivonatot (glükomannán) is tartalmazó egyes étrend-kiegészítőiről, többek között a súlycsökkentésre és gyógyhatásokra vonatkozó állításokkal, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a jogsértésekért összesen 14,1 millió forint bírságot szabott ki a cégekre.

A hivatal keddi tájékoztatása szerint két vizsgálat feltárta, hogy egyrészt a Celsus Természetgyógyászati Kft. és a kényszertörlés alatt álló Integcom 2014 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (korábbi nevén: Integral Communications Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Integcom), másrészt a Netamin Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Netamin) által ajánlott napi adagok csak 0,6-1 gramm, valamint 1-1,5 gramm glükomannánt tartalmaznak, így azokról a hirdetett jótékony, egészségre vonatkozó hatások megjelenítése jogszerűtlen volt.
A GVH a Celsus és az Integcom esetében a termék értékesítéséből származó becsült árbevételből kiindulva határozta meg a bírság alapösszegét, a Netaminnál pedig a kommunikációs költségekre alapozott. Minden jogsértés szankcionálásakor értékelt súlyosító és enyhítő körülményeket, így a Celsusra 1,1 millió forint, az Integcomra 10 millió forint, a Netaminra pedig 3 millió forint bírságot rótt ki.

Közölték: az Európai Bizottság szerint a glükomannán testsúlycsökkentő hatására vonatkozó állítás jogszerűen csak csökkentett energiatartalmú étrendi ajánlással együtt tehető, további meghatározott feltételek együttes teljesülése esetén.

A GVH egyik döntése szerint a Celsus és az Integcom tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert egyebek mellett 2014 áprilisától novemberéig az Ördögnyelv kivonat zöldteával étrend-kiegészítő terméket a fogyás ütemére vonatkozó, étvágycsökkentő, emésztést könnyítő, és a túlsúly kedvezőtlen hatásait csökkentő megtévesztő reklámállításokkal népszerűsítette, illetve gyógyhatásra utaló állításokkal népszerűsítette termékét a vonatkozó ágazati előírások ellenére.

A GVH másik döntése szerint a Netamin 2014 május és november között a Netamin ördögnyelv kivonat extra étrend-kiegészítőt nem engedélyezett egészségre ható állításokkal reklámozta, és megalapozatlan piacelsőségi állításokkal népszerűsítette, versenytársaival szemben szívbarátnak, vérnyomást növelő adalékot nem tartalmazónak minősítve a terméket, az extra elnevezést pedig a kiemelkedő hatóanyag-tartalom megjelölésére használva.

A GVH felhívta a figyelmet: étrend-kiegészítők reklámozásakor a cégeknek a fogyasztóvédelmi rendelkezések mellett az élelmiszerek reklámozására vonatkozó ágazati jogszabályokat is be kell tartaniuk, amelyek szerint gyógyhatás nem tulajdonítható ilyen termékeknek, és az egészségre vonatkozó hatásról szóló állítás csak szűk keretek között, a szigorú európai normáknak megfelelően fogalmazható meg.

 

A legnagyobb táplálkozási tévhitek

Acai Berry 900 – 12 kilós fogyás 5 hét alatt?

ThermoCuts – a legújabb fogyókúrás átverés

Xtreme Gain – a kockahas átverés

Medoslim – a csodatevő fügekaktusz

Betiltott étrendkiegészítők – itt a lista!

Weight Loss tabletta – ezért óvakodj tőle

Ettől nem leszel izmos – A lászlóblog átverés

Fogyás hasról

Hogyan fogyjak le nyárig? Januárban elkezdem a kúrát

Szerző

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük