Vagy bármely más világversenyen, kontinensbajnokságon? A laikusok, sportot soha komoly szinten nem végzők persze állítják, hogy van, hiszen akik doppingszerekhez mertek nyúlni, fennakadnak az igen szigorú ellenőrzéseken. Gondoljunk csak szerencsétlen honfitársainkra, akik általában szteroidhasználat miatt buknak meg (pl. Fazekas Róbert stanazolollal). Miért éri meg nekik kockáztatni? Miért nem buknak le a „nagy sportnemzetek versenyzői”?
Sportoló=befektetés?
Egy élsportoló mögött népes csapat („team”) áll, melynek tagjai tulajdonképpen egyengetik a versenyző pályafutását, és minden olyan munkát elvégeznek helyette, ami csökkentené a sportra fordítható idejét és energiáját.
Angel Heredia emlékezetes vallomása óta tudjuk, mekkora pénzek cserélnek gazdát a doppingbizniszben. Ha egy sportoló megfelelő adottságokkal rendelkezik, és képes alázattal végezni, rendszeresen túlteljesíteni az előírt munkát, idővel megtérül a befektetés.
Tudomásul kell vennünk, hogy doppingszerek nélkül ma már lehetetlenség olimpiai érmet nyerni – de maga a versenyre való kijutás is kérdéses lenne. Minden sportágban jelen vannak a tiltott szerek: a nehézatlétáktól, a kerékpározókon át egészen az íjászokig.
Miért nem buknak le az elit versenyzők?
Érdekes, hogy az igazi nagy bajnokok szinte soha nem akadnak fenn doppingvizsgálaton, pedig teljesen nyilvánvaló, hogy „tisztán” képtelenség folyamatosan a csúcson lenni, és rekordokat dönteni. Mi más lenne itt is a kulcs, mint a pénz. Egy topversenyző örömmel fektet akár 50 ezer dollárt is egy speciális doppingkoktélba, hiszen a győzelemért járó pénz ennek többszöröse lesz. A doppingszerek fejlődésével jelenleg nem tud lépést tartani sem a WADA (World Anti-Doping Agency, sem a hazánkban jelenleg Tiszeker Ágnes által vezetett MACS (Magyar Antidopping Csoport).
Heredia elárul néhány kulisszatitkot a doppingellenőrök kijátszására is. Hiába van vér- vagy vizeletvizsgálat, ha egy versenyző olyan szereket szed, melyek kimutathatatlanok, vagy olyan szereket, melyek kimutathatatlanná teszik a tiltott teljesítményfokozókat.
A legnagyobb összegek az ún. dizájnerdoppingok kereskedelme során cserélnek gazdát. Ezek a szerek több olyan szerből állnak össze, amelyek a kívánt reakciót idézik elő, majd egy-két molekulát megváltoztatnak bennük, és az anyag máris kimutathatatlanná válik.
Kis pénz, kis koksz
A „szegényebb” országok sportolói még mindig a manapság már elavultnak számító szteroidokkal próbálkoznak. Ezek a szerek főleg az alapozási időszakban segítenek, a verseny előtt (az ürülési idejüktől függően) mindenképpen el kell felejteni őket, ha a versenyző nem akar pozitív mintát produkálni.
A „menők” nem alacsonyodnak idáig. A kerékpározók között elterjedt az EPO (eritropoetin) használata. Ez a szer a vörösvértestek képződését serkenti, eredetileg vesebetegek részére fejlesztették ki, vérszegénységük kezelésére. Mivel a szervezetből 2 nap alatt eltűnik, nagyon nehezen lehet bizonyítani használatát.
Népszerű az IGF-1 és az IGF-2 is, melyeket szervezetünk egyébként is termel, ezért kimutatásuk lényegében lehetetlen. Használatosak továbbá a tesztoszteron szintjét növelő krémek, az adrenalin, az epitesztoszteron, és még ki tudja hány olyan szer, ami hivatalosan még nem is létezik.
Ne higgye azt senki, hogy ezek a doppingszerek bárkiből olimpiai bajnokot varázsolnak! A legjobb versenyzők eleve csúcsgenetikával rendelkeznek, elképesztően kemény edzéseket végeznek, és – jobb esetben – az étkezésre is odafigyelnek. A dopping segítségével válik külön a jó és a még jobb, és így lehetséges évről évre túlszárnyalni a megdönthetetlennek hitt rekordokat.
