Nem biztos, hogy ez lesz a bölcsek köve, de ha van felesleges 100-600 ezer forintod, akkor ne késlekedj!A HVG szúrta ki, hogy egy olyan új magyar startup jelent meg a cégjegyzékben. amely – ahogyan a neve is mutatja – az életmódreformot köti össze a genetika tudományával, vagyis a DNS-kódunkkal.
A Sportgenetika Kft. azt hirdeti – nem teljesen új felfeldezésként – , hogy mindannyian más-más genetikai állománnnyal rendelkezünk, így az élsportolóktól a fogyni vágyó anyukákig mindenki számára teljesen egyéni program szükséges ahhoz, hogy ki tudja aknázni a sportban és a táplálkozásban rejlő lehetőségeket. Na jó, ezt eddig is tudtuk.
A genetikát ma még senki nem használja Magyarországon a diéta, sport vagy sportágválasztás területén.A startup arra építi üzleti modelljét, hogy a hozzá forduló ügyfeleknek nemcsak a DNS-tesztjét készíti el, de ennek eredménye alapján azt is megmondja nekik, hogy a saját adottságaik alapján hogyan kellene táplálkozniuk, edzeniük, pihenniük, mire kellene fokozottan odafigyelniük, ha egészségesek és fittek akarnak lenni.
Az egész program úgy zajlik, hogy elkészítik a DNS-tesztet, majd az adatok birtokában az egyén egy úgynevezett genetikai fejlesztési tervet kap. Innen elvileg már az ügyfélen múlik minden, hiszen pontosan tudja, mik a kedvező adottságai, illetve mik a gyengéi. Aki igényli, azzal pluszkonzultációkkal végigcsinálják az egész folyamatot, adott esetben a céggel szerződött dietetikus vagy személyi edző bevonásával.
A vizsgálatokat csomagokban kínálják, az árak 100 és 600 ezer forint között mozognak. A legdrágább csomagot egy életre veszi az ügyfél: a teljes géntérképét elemzik, ráadásul ezt a jövőre nézve, folyamatosan frissítik.
A cikk leginkább a sportágválasztást taglalja, ebben látnak legnagyobb fantáziát a DNS-tesztből induló tanácsadásnak.
Ettől majd lefogynak az elhízottak és túlsúlyosak?
Simán lehet, hogy ez a módszer segíthet valamelyest irányba állítani az embert, de a szomorú igazság az, hogy a befektetett munkát semmivel nem fogod megspórolni. Senki nem végzi el helyetted az edzést, és ha nem égetsz el több kalóriát, mint amennyit beviszel, nem fogsz fogyni.
Ha éppenséggel meg tudod fizetni ezt a nem épp baráti árat, akkor is gondold végig, hogy a munkát te fogod elvégezni. Az pedig, hogy – baromira leegyszerűsítve és nagyvonalakban – a fogyáshoz kevesebb szénhidrátot és zsírt kell bevinni, minden emberre igaz, DNS-teszt nélkül is.