Thor vs Eddie: egyhangú pontozással győzött a jobbik

Ökölvívásban is összemérte tudását a két ősi rivális, a brit Eddie Hall és az izlandi Hafthor Július Björnsson.

Mint emlékezhetünk, korábban mindketten elnyerték a világ legerősebb embere címet (Eddie 2017-ben, Thor egy évvel később), majd strongman-felhúzásban is egymásra licitáltak: Eddie 500 kilós világrekordját Thor 1 egész kilogrammal javította meg 2020-ban.

A bunyóra eredetileg tavaly szeptemberben került volna sor, de Eddie tricepszszakadást szenvedett, így pár hónappal elhalasztották a találkozót. De március 19-én végre összecsaptak Dubajban.

Az erősemberversenyektől időközben visszavonult izlandi óriás rendelkezett nagyobb tapasztalattal, bokszolt ő már valódi versenyzővel, és az őt szkanderben gyalázó Devon Larratott is megcsapta nemrégiben. A kondíciója is jobbnak tűnt, közel 50 kilót fogyott az összecsapás kedvéért.

Itt nézheted vissza a meccset. Ha törlik a linket, nézz szét, sorra kerülnek fel újabbak a videómegosztókra:

Az első menetben mindkét izomkolosszus erősen kezdett, Hall bevitt pár nagyobb ütést, míg Björnssön remek kombinációival vetette észre magát.

A második körben még keményebben estek egymásnak a felek.Thor kétszer elesett, Eddie-nek pedig két helyen is felszakadt a bőre, és vérezni kezdett.

A harmadik menetben aztán mindketten nyílt lapokkal kezdtek játszani. Eddie a mindent eldöntő nagy ütésre készült, Thor pedig a kombinációkra épített. Utóbbi haditerve bizonyult eredményesebben, ebben a menetben Eddie az izlandi balhorogjától padlót fogott.

A negyedik menet kiegyenlített küzdelmet hozott, de Thor bal kézzel így is bevitt egy tiszta találatot Eddie-nek.

Az ötödik körben Björnsson kombinációi ellen Eddie súlyos parasztlengőkkel próbálkozott, de nem sikerült megtörnie skandináv ellenfelét.

A hatodik menetben Hallnak a győzelemhez ki kellett volna ütnie Thort, de erre nem sok esély mutatkozott. Fáradtabb volt a brit, és Björnssön könnyedén tisztes távolban tudta tartni magától.

A bírók végül egyhangú pontozással Hafthor Július Björnssont hozták ki győztesnek.