Blog

Testépítés, nem épp ideális körülmények között

Azt már korábban kifejtettem, hogy miért rühellem a mai edzőtermek többségét. Soha nem lennék képes huzamosabb ideig ilyen helyeken edzeni, egyszerűen idegesítene a többség, és még drága is. Valószínűleg életem végéig megmaradok a pincetermeknél, ha a jelenlegi „második otthonom” véletlenül megszűnne, valahogy összeeszkábálnék magamnak egy sajátot. Néha viszont a családias termekben sem fenékig tejfel az élet – hogy még véletlenül se legyen közhelymentes ez az írás.

Edzés vízben

A 2010-es év az átlagosnál majd kétszer annyi csapadékot hozott, és ezt bizony földfelszín alatt lévő termecskénk is megsínylette. Megvan ugye a kép, amikor a felhőszakadás után szivattyúzzák a garázsokból, pincékből a vizet? Nos, ez volt nálunk is, de a víz csak nem akart eltűnni. A magas talajvízszint miatt szivattyúzásnak nem volt értelme, így az történt, hogy mintegy fél évig hol bokáig, hol lábszárközépig érő vízben edzettünk. Éppen diétás ciklusom vége felé jártam, mikor kezdődött, és jócskán tömegeltem már, mire eltűnt a víz.

Persze megvan ennek is a varázsa, és bár termünk jellege merőben más, mint egy divatmajmok által látogatott high-tech terem, most még egy fokkal hardcore-abb jellege lett az edzésnek. Néhány földön hagyott tárcsa berozsdásodott? Oda se neki. Arnold sem kényeskedett, amikor a tankból kellett előszednie súlyzókészletet katonai kiképzése alatt.

Eleinte tartottam attól, hogy a gumicsizma és a gumipadló nem lesz túl stabil kombináció, de szerencsére nem történt semmi baj, még a guggolás is tökéletesen ment. Talán a fekvenyomást hátráltatta egy kicsit, itt nem éreztem tökéletesen szilárdnak a talptámaszt, de bánja fene. Lényeg, hogy tudtam edzeni.

Ha egy helyiség több hónapig vízben áll, érdekes bioszféra kezd benne kialakulni. Először a padlón és a falon megjelenő algákat csodálgattuk, majd a szúnyoglárvák is kikeltek. Akvaristáknak kifejezetten aranybánya egy ilyen terem. Később a kikelő szúnyogok néhány békát is odacsábítottak, bár a hideg vízben nem voltak túl energikusak. Sajnos a halak, gázlómadarak, vidrák megjelenéséhez nem volt elég idő, mert a szárazabb hónapok miatt megszakadt ez az érdekes tápláléklánc.

Áramszünet

Ehhez is volt már többször szerencsénk, ha képesek vagyunk akkor is edzeni, ha kint vihar van. Kár ilyenkor gyertyáért rohanni, a sötétségnek ugyanis még haszna is lehet. Nem feltétlenül a guggolásra gondolok, de azt vettem észre, hogy egyes gyakorlatok végzése közben jobb volt az agy-izom kapcsolatom. A magyarázat egyszerű: még ha akartam volna, akkor sem tudtam volna másra figyelni, és mivel még zene sem volt (hol volt még akkor az okostelefon), könnyen ment a bicepsz-hegycsúcs és a tricepsz-marhaszelet vízió – hogy ismét Arnie bátyánkat emlegethessem.

Lefagyott ujjakkal, kabátban

Ha elromlik a fűtés, vagy egyszerűen csak spórol a tulaj, már nem akkora poén. Hideg végtagokkal és izmokkal edzeni sérülésveszélyes, és nem csak szakadás, húzódás lehet belőle, hanem komoly balesetek is. Képzeld csak el, ahogy elgémberedett ujjakkal próbálod megmarkolni a rudat.

Szóval ha hideg van, vegyél magadra több réteg ruhát – már ha tudod előre, hogy ez vár majd a teremben. Engem meglepetésként ért, így kénytelen voltam kabátban fekvenyomni. Nem volt szívderítő látvány, de a sérülést szerencsére megúsztam.

Egyébként itt írtunk a hidegben való edzés praktikáiról.

Talán hihetetlen, de edzeni még akkor is lehet, ha áll a víz a teremben, vagy épp nem látod a súlyzót. Az sem lehet akadály, ha nem hallod kedvenc zenédet – ha rendesen koncentrálsz, amúgy sem fogsz erre figyelni.

Sajnos generációról generációra puhulunk, és nem véletlenül választottam még a 20. századból példaképeket ehhez a sporthoz. Ha már a puhányokról beszélünk, itt van néhány kifogás, melyek közül ha már bevetettél párat edzés ellen, esélyes, hogy te is közéjük tartozol: Kifogások edzés ellen

 

Sérülések az edzőteremben

 

 

Szerző

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük