Szánalmas mesével mosdatná magát a „doppingvétségen” ért kajakos

Magyarország még mindig ott tart, hogy az olimpikonok, kiváltképp az olimpiai bajnokok egyfajta népi hősként szörföznek a szurkolók vállán. Hiszen mit jelképeznek ők egy átlagember számára? Egészséget, erőt, és olyan teljesítményt, aminek ő a közelébe sem jutott soha. Hogy is jutott volna, ha a napi edzés kimerül a romlott pörköltös cifrafosással való futóversenyben a wc-re.

Ott tartunk, hogy amikor egy sportoló megbukik a doppingteszten, szinte mindenki a fejét csóválja.

Hogy tehetett ilyet? Szégyent hoz az országra! Miért nem versenyez tiszta eszközökkel úgy, mint a többiek?

Többek között ez az oka annak, hogy senki nem vallott még nyíltan színt, és nem mondta ki a sporthoz valamelyest értők számára azért eléggé nyilvánvaló tényt, miszerint:

Minden élsportoló doppingol! Egyszerűen nincs kivétel, legalábbis ilyen magas szinten egész biztosan nincs.

De miről szól a hír?

Doppingvétséget követett el a kajakos Dudás Miklós, akinek a szervezetében tiltott hormonkészítmény nyomaira bukkantak.

“A teszt eredménye egyértelmű, de számomra megdöbbentő – idézte a közlemény Dudás Miklóst, aki négy éve Londonban K-1 200 méteren hatodik volt az olimpián. – A mintavétel előtt több hetet töltöttem Spanyolországban, edzőtáborban.

Csak arra tudok gondolni, hogy a Sevillában vásárolt táplálékkiegészítőben lehetett benne a tiltott szer.”

Hát mi más, kedves Miklós? Mi más? Köztudott, hogy az élsportolók – különös tekintettel az olimpikonokra – még csak közelébe sem kerülnek a doppingszeres laboroknak. Meg aztán csak úgy beszedegetünk olyan készítményeket, amikről azt sem tudjuk, mit tartalmaznak? Félelmetes, mennyire hülyének nézi az embereket ez a fiú. És simán hisz is neki a tájékozatlan tömeg.

Hány idióta mesét hallottunk már, viccesebbnél viccesebb magyarázatokkal? Vajon miért asztmás a kerékpárversenyzők igen jelentős hányada? Fazekasék baromságai után is valahogy csend lett, és elmaradt a nagy bizonyítás.

De akkor miért bukik meg egy sportoló a doppingteszten?

Először is nem csak a sportoló bukik meg. Elég komoly csapat van egy élversenyző mögött, olyan személyekből összeállítva, akik felügyelik az edzését, étrendjét, lelki egyensúlyát, és természetesen a teljesítményfokozó szerek hatását is monitorozzák a szervezetében.

Ha egy versenyző megbukik a teszten, az szinte soha nem egyedül az ő hibája. Sőt, talán elsősorban nem is az övé. Hiszen az adagokat nem ő írja fel magának, az ürülési időt nem ő számolja ki, és még ki tudja, miféle trükkök léteznek, amelyeket bevetve az illető a teszt idejére „tiszta” lesz.

Ezt most elbaltázta Dudás teamje, és ilyenkor csak egy választás van, a sportoló elviszi a balhét. Mi meg röhögünk, és egyben szomorúak is vagyunk. A közvélemény újabb feketebárányra aggathatja a „csaló” jelzőt, és tovább szurkol a

„tiszta és becsületes” – értsd: még le nem bukott –

versenyzőknek.

Már így is elég hülye az emberiség

Ez a „táplálékkiegészítőbe csempészett doppingszer” mese roppant káros és veszélyes a társadalomra nézve. A többség eleve azt hiszi, hogy ami táplálékkiegészítő név alatt fut, az „káros” és tiltott összetevőket tartalmaz. Gondolkodni sajnos egyre kevésbé divat.

Ez az eset is erősíti például a táplálkozásról semmit nem tudó, de a szóbeszédet készpénznek vevő szülők döntését, amikor izmosodni vágyó gyereküket eltiltják a tejsavófehérjétől. Soha nem fognak utánanézni, hogy mit tartalmaz a termék, de amit hallanak, az egész biztos úgy is van. A kenyér, tej viszont “alapvető élelmiszer”…

De ez még nem minden. Ha egy átlag, étkezés terén analfabéta személy elhiszi, hogy a tápkieg egyenlő a koksszal, csak legyintünk, már megszoktuk. Ami viszont elkeserítő, hogy az orvosok között is szép számmal akad olyan, aki egybemossa a két dolgot. Itt írtunk az orvosok és a testépítés különleges viszonyáról.

Amíg nem lesz egy tökös legény vagy leány, aki kiáll a nyilvánosság elé, és megpróbál rendet tenni a fejekben, addig marad az illúzió.

 

Van-e doppingmentes győztes az olimpián?

Miért nem olimpiai sportág az erőemelés?

Fazekas véletlenül doppingolt?

Tömegnövelőt vagy fehérjét “szedjek”?

Koksszal könnyű (?)

Nem neked való a testépítés, ha…

30 napos strandfazon edzésterv

Nyárra kigyúrjuk magunkat! Igaz, tesó?

Tévhitek a testépítés körül

Hogyan lehetünk gyorsan nagyok?

A nő, aki sosem fog lefogyni

Mikor lehet ártalmas a testépítés?

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?