Versenyek

Szabó Ágnes új Európa-csúccsal nyert a finnországi fekvenyomó Eb-n

147,5 kilótt teljesített raw-ban, vagyis ruha nélkül. Erőemelő ruhában még többet tud, guggolásban például 270 kg-ot teljesített néhány hete a csehországi Európa-bajnokságon.

Szabó Ágnes arany-, Nyers Mónika és Palágyi Zsanett pedig bronzérmes lett a finnországi Vantaa városában megrendezett fekvenyomó-világbajnokságon.

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) sajtószolgálatának csütörtöki tájékoztatása szerint a 84 kilogramm feletti nők mezőnyében Szabó a zavaró körülmények ellenére lett – 2016 után ismét – világbajnok. A magyar versenyző felszerelése nem volt teljesen rendben, és csak a külföldi sporttársaktól kapott segítség után tudta megkezdeni a küzdelmet. Szabó könnyedén teljesítette a 140 kilogrammos kezdőfogást, majd 145-tel bebiztosította az aranyérmet és végül 147,5 kilóval új Európa-csúcsot ért el.

Itt az eggyel ezelőtti rekordja 145 kilóval:

Nyers az 52 kilogrammos mezőnyben, Palágyi pedig a 63 kilósok között lett harmadik.
A vb-n a nyílt kategória mellett az utánpótlás és a masters korosztályokban is rendeztek versenyeket. A 38 ország 570 sportolóját felvonultató eseményen a 17 fős magyar válogatott összesen 11 érmet – öt aranyat, négy ezüstöt és két bronzot – szerzett.

Erőemelésben is Európa tetejére állhatott

Az 1988-as születésű Szabó Ágnes 114 kilósan indult el két hete a plzeni (Csehország) Európa bajnokságon, és a 84 kg fölötti súlycsoportban magabiztosan verte a mezőnyt, elsősorban a 270 kilós guggolásának köszönhetően. Fekve 185 kilót nyomott, felhúzásban pedig 200-at teljesített, így lett meg a 655 kg-os összetett eredménye.

Itt van egy összefoglaló videó a plzeni gyakorlatairól:

Szerző

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük