Bár Arnold mindezidáig felülmúlhatatlan maradt, akad még rajta kívül olyan színész, aki kiváló fizikummal rendelkezik. Egyikük Sylvester Stallone, aki már szintén 70 fölött jár, de egy-egy szerep kedvéért még mindig össze tudja kapni magát, és olyat produkál, amit huszonévesek is irigykedve néznek.
Kell ehhez persze egy jó alap, amit az öreg Sly hosszú évtizedek alatt sikeresen fel is épített. Akcióhősként persze vicces lett volna, ha szegény John Candy-hez hasonló testtel próbálja bepréselni magát Rambo bőrébe. Szerencsére Stallone kellően kitartó és állhatatos, sőt, megkockáztatom, valószínűleg még szeret is edzeni.
Első szerepét a The Party at Kitty and Stud’s című pornófilmben kapta. Akit nagyon érdekel, a képre kattintva megtekintheti ezt a mókás videót.
Brutális edzések, furcsa diéták
Ha a szerep úgy kívánta, akár 70 kilósra is lefogyott – ennyi kiló volt a Rocky III forgatása előtt. A Menekülés a győzelembe c. filmben pedig ennél mindössze két kilóval volt nehezebb. Ha sürgette az idő, és nem volt megelégedve fogyásának sebességével, előfordult, hogy csak napi 200 kalóriának megfelelő fehérjét fogyasztott.
A Rocky III előtt tehát 70 kilós volt, amit elég kemény, és kifejezetten ésszerűtlen diétával ért el. Napi 10 tojásfehérjét fogyasztott némi pirítóssal és gyümölccsel. Ezután képes volt 10 kiló izmot felszedni, gyakorlatilag zsír nélkül.
Napi edzésmunkája így festett:
Reggel 3-4 km futás, ezután 18 menet a ringben, majd 2 óra súlyzós edzés és ugrálókötelezés. Ha még volt kedve, egy kis futást délutánra is beiktatott. Ennek az edzésmennyiségnek köszönhetően Sly rendre hozta a szálkás, erezett formát, hol nagyobb, hol kisebb izomtömeggel.
Súlyzós edzés
A hangsúly az intenzitáson volt. Képes volt 6 hét alatt 4-5 kiló izmot is felszedni, melynek centikkel is mérhető jelei voltak. Mellkasa 112-ről 127 centisre nőtt, felkarja 42-ről 46-ra, miközben derékmérete nem változott. Testzsírszázaléka 4,5 és 6 százalék között mozgott. Heti 6 napon keresztül súlyzózott, napi két edzéssel.
Hétfő reggel: mell, hát, has
Délután: váll, kar, has
Kedd reggel: comb, vádli
Kedd délután: hátsó delták, trapézizom, has
Stallone edzésterve változatos, testrészenként 3-4 gyakorlatot végez, 8-12 ismétléssel.
Étrend
Ki ne emlékezne a Rocky-féle reggelire? Aki most értetlenül néz, eláruljuk: nyers tojásról van szó. Sly étrendje nem mindig volt ésszerű, hiszen volt, hogy vegetáriánus diétát alkalmazott, és gyakran túlzásba vitte a tápanyagmegvonást is.
Izomtömege természetesen messze elmaradt egy testépítőétől, de neki nem is a méret volt az elsődleges, hanem a kidolgozottság és a kondíció. A terv tökéletesen sikerült.
Arnold mellizmainak titka – válaszol a testépítés legendája
Tömegnövelés és szálkásítás egyszerre?
Arnold Schwarzenegger edzésterve
Dwayne Johnson (The Rock) edzésterve és étrendje