Sokk! A címvédő Shawn Rhoden sem indul a Mr. Olympián, nemi erőszakkal vádolják

Sötét időszakát éli a testépítő sport. Maradék reménységünk, a Mr. Olympia verseny is elbukni látszik, miután kiderült, Phil Heath után Shawn Rhoden sem lép idén (és lehet, hogy később sem) színpadra.

Történt ugyanis, hogy Rhodent szexuális zaklatással vádolta meg egy nő, aki szintén testépítő, vagy valami hasonlóval sportot űz.

Az áldozat vallomása szerint 2018 októberében ő maga látogatta meg Rhodent a hotelszobájában, Salt Lake City-ben. Mindig is bálványként nézett fel rá, de azt állítja, az uralkodó Mr. Olympia ezt kihasználta, és rámászott. A nő többször kérte, hogy hagyja abba, ám Rhoden eleinte nem tágított, majd végül felhagyott az erőszakoskodással, amikor a nő azt találta ki, hogy le kell mennie a hallba, mert várja egy ismerőse.

Rhoden verzióját még nem ismerjük, mindössze annyit tudni, hogy a nő testén megtaláltk a DNS mintáját, de 750 ezer dolláros óvadék fejében szabadlábon védekezhet, és ami számunkra a legfontosabb hír, hogy a hétszeres bajnok Phil Heath-tel együtt

ő is kihagyja a Mr. Olympiát.

Még az is lehet, hogy végén tényleg a közel 50 éves Dexter Jackson fog nyerni.