Roelly Winklaar elkapta a koronavírust, nem indul a Mr. Olympián

Pár napot kellett volna csak kibírnia, ugrott az egész felkészülése. Elkapta a koronavírus-fertőzést Roelly Winklaar, aki az utóbbi években rendre ott volt a Mr. Olympia és egyéb profi testépítő versenyek élmezőnyében.

Roelly Winklaar testépítő

Fájdalmas a hír, mert Roelly igen komoly formában volt már az elmúlt hetekben is, és mint megosztott fotóin látható, most sem volt híján a tömegnek.

Roelly Winklaar tricepsz

Közösségi oldalán azt írja, Törökországból utazott az Egyesült Államokba, amikor pozitív tesztet produkált. Bár megpróbáltak mindent, ezzel a nyavalyás fertőzéssel nem lehet mit kezdeni. Sokkal rosszabbul járt, mint Big Ramy, aki jóval korábban átesett a fertőzésen, és – mivel ki kellett hagynia több kvalifikációs versenyt – végül speciális meghívóval tud indulni az idei Mr. Olympián.

Pedig Roelly elmondása szerint idén olyan formát hozott volna, mint még soha. Van benne valami:

Roelly Winklaar comb

Na, majd 2021-ben.

A 2020-as Mr. Olympia maradék mezőnyét itt láthatod.