Ha megállt a fogyás
Ti kérdeztétek

„Miért nem fogyok?” – Segítünk!

Ha megállt a fogyásHölgy olvasónk megállt a fogyásban, és a mi segítségünket kéri

Helló!

Tudom, hogy hülyeségnek tartjátok a harcosok étrendjét, de én, akkoriban és jobbat nem találván, ezzel kezdtem el kínozni magam. Egész jól ment a dolog, egy hónap alatt leadtam 4-5 kilót, persze mellette rendszeresen futottam is (általában fél-egy órát szoktam, kedvtől és időjárástól függően hol kocogás, hol tempósabb futásban).

Aztán sajnos jött a tavasz, és vele egy elég durva allergia, ami miatt szteroidot kellett szednem, szerencsére nem sokat. Annyi szerencsém volt, hogy nem híztam tőle, de nem is fogytam, és azóta sem tudok, pedig eltelt két hónap is már. Most megálltam 6 kilónál, és fogalmam sincs, mit kéne tennem, mert belefáradtam abba, hogy folyamatosan figyeljem, mit és mikor eszem, és amint van egy kis szabadidőm, mehetek is futni és edzeni…kicsit rosszalkodnék, és legszívesebben hagynám az egészet, de azt viszont nem szeretném, hogy kárba menjen az eddigi munkám.

 

Ti milyen tanácsot tudnátok adni, milyen diétát érdemes elkezdeni, amikor az ember lehetőségei korlátozottak (otthon lakom, az van a hűtőben, ami…) és e mellé milyen sportot érdemes űzni? A futást időközben nagyon megszerettem. A környezetemben azt mondják, hogy ilyen a csontozatom, így is jól nézek ki, stb…de én ettől függetlenül még egy kicsit zsírosnak érzem magam, és szeretnék változni, ha már nem is sokat. 25 éves csaj vagyok, 157 centi mellé 57 kiló most (63ról fogytam le). A BMI index szerint 52-nek kéne lennem, de a kb. másfél havi stagnálás után kicsit kiábrándult vagyok, nem tudom, mit tehetnék a fogyásért. Igazából a tanács mellé egy kis biztatásra lenne szükségem leginkább 🙂

Előre is köszi a segítséget, és köszi az oldalon lévő infókat!

Szép napot!

 

Szia!

A harcosok étrendjénél csak jobbat találhatsz. Ez a baromság nálad is azt eredményezte, hogy az egész napos koplalás hatására lebontottál pár kiló izmot, és rendesen lelassult az anyagcseréd.

A BMI sem egy okos dolog, mert köze nincs a testösszetételhez. Csak a testtömeget és a magasságot veszi figyelembe, ami borzasztó pontatlan eredményt fog mutatni. A leadott kilók döntő hányada zsírból kellene, hogy származzon. Ezt pedig csak úgy tudod elérni, ha napi 5-6 étkezéssel biztosítod a folyamatos tápanyagpótlást, komplex étkezésekkel.

A futás helyett inkább alacsonyabb intenzitású aerob edzést javaslunk, ilyen például a gyaloglás (nem keverendő a sétával) és a kerékpározás. Heti 2-3 alkalommal súlyzós edzést is végezned kell, mert az úgynevezett feszesség az izmok fejlettségével van egyesen, és a zsír mennyiségével fordított arányosságban.

Biztatásnak meg annyit, hogy ha jelentős, szemmel látható eredményt érsz el, egy kis kilengés megengedhető. Szóval heti 1-2 csaló étkezés belefér, de csak akkor, ha már letettél valamit az asztalra.

Diétás étrend és egyéb tanácsok ügyében olvasd el a témához kapcsolódó cikkeinket:

Miért nem tud egy nő „túl izmos” lenni?

Hülye kérdések diéta alatt

Diéta étrend fogyni vágyók részére

Szerző

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük