Prága Pro 2014 – Dennis Wolf győzött, Tóth Dani és Kiss Jenő is színpadra állt

Dennis Wolf - Prága ProKét magyar versenyzővel – Kiss Jenővel és Tóth Danival – állt egy színpadon a profi testépítés színe-java. Természetesen Phil Heath kihagyta a versenyt, hiszen ő a jelenlegi Mr. Olympia.

Dennis Wolf és Shawn Rhoden különmeccse a Mr. Olympia után is folytatódott, és míg az előző versenyen a Flexatron végzett előrébb, most alaposan kikapott a némettől. Európa legjobb testépítője bezsebelte az első díjat, Rhoden pedig csak a dobogó harmadik fokára ért fel, mert a két nagy rivális közé még az elnyűhetetlen Dexter Jackson is beékelődött. Valószínűleg máshogy alakul a végeredmény, ha az indulási szándékát korábban jelző, lassan örökös Mr. Olympia másodikként számon tartott Kai Greene is indul.

A negyedik helyre Roelly Winklaar futott be, nyomában pedig szorosan ott lohol az utánpótlás, a szintén sorozatos különmérkőzéseket vívó Steve Kuclo és Juan Morel. Ezúttal Kuclo volt a nyerő.

A korábban Mr. Olympia győzelemre is esélyesnek tartott Victor Martinez pedig a 7. helyre volt most jó. Lassan ideje lenne ismét robbantania egyet, mert kora miatt (41 éves) már bőven indulhatna Masters versenyeken is.

Ami a magyar versenyzőket illeti, Dani a 11. helyen végzett, megelőzve Fred Smalls-t, míg Jenő holtversenyben a 16., utolsó helyezést érte el. 

A 2014 október 4-ei Prága Pro végeredménye:

1. Dennis Wolf
2. Dexter Jackson
3. Shawn Rhoden
4. Roelly Winklaar
5. Steve Kuclo
6. Juan Morel
7. Victor Martinez
8. William Bonac
9. Johnnie Jackson
10. Ronny Rockel
11. Tóth Dániel
12. Fred Smalls
13. Dalibor Hajek
14. Alexei Shabunya
15. Thomas Kasper
16. Kiss Jenő
16. Mike Sheridan

 

Mr. Olympia 2014 – provokáció és szájkarate a sajtótájékoztatón

 

Kiderült, ki Magyarország legerősebb rendőre

Mr. Olympia – a testépítés nagyjai