Parasztvakítás a terhesvitamin – ki hitte volna…

Az egyik legbrutálisabb érzelmi zsarolás egy orvosok részéről, amikor a kismamát azzal fenyegeti, hogy ha nem az őáltala javasolt terhesvitamint szedi, ilyen-olyan problémákkal, rendellenességekkel születhet majd a gyereke. Gyakran olvasható netes “orvos válaszol” rovatokban, hogy szinte fenyegeti a doki a kérdezőt:

“Ugye szedi a XXX-t? Ne kelljen kétszer mondanom, mert nagy baj lesz”

 

Egyszóval gusztustalan az egész, és a leendő szülők természetesen semmit nem akarnak a véletlenre bízni, így megveszik a méregdrága vitamint. Ahelyett, hogy utánaolvasnának, milyen mikrotápanyagokra van szüksége egy kismamának, és egy kicsit szétnéznének, hogy be lehet-e szerezni olcsóbb forrásból az adott vitaminokat és ásványi anyagokat. 

Egy frissebb kutatás, amelynek nem fognak örülni a magyar szülészek sem

A legtöbb várandósnak pénzkidobás a terhesvitamin, mert nincs rá szükség egy új kutatás szerint, melyet a BBC hírportálja idéz.

A Drug and Therapeutics Bulletin című szaklapban megjelent tanulmány szerzői elemezték az eddigi kutatásokat és azt találták, hogy az étrendkiegészítők nem javítják a kismamák és babáik egészségét. Hozzátették azonban, hogy a várandós nőknek szüksége van folsavra és D-vitaminra, valamint kiegyensúlyozottan kell táplálkozniuk.

A kutatók a legtöbb bizonyítékot a folsav fogyasztása mellett találták: napi 400 mikrogramm bevitele megóvhatja a magzatot a gerincvelő egy fejlődési rendellenességétől.
A D-vitamin fogyasztását az anya és a magzat egészséges csontjaiért ajánlják. Az A-vitamin veszélyes lehet a várandósság alatt, túl nagy mennyiségben árthat a babának.

A kutatók szerint a kismamák úgy érezhetik, meg kell vásárolniuk a drága multivitaminokat, hogy születendő gyerekük a legjobban kezdhesse az életet. Azonban a friss eredmények azt mutatják, jobban járnak, ha ellenállnak a reklámoknak, mert nem bizonyítható, hogy használnak az anya és a baba egészségének.

“Csak folsav és D-vitamin szedése ajánlható a várandósság idejére, ezek pedig viszonylag olcsók”

– mondták a kutatók.
Janet Fyle, a brit szülésznők kollégiumának tagja elmondta, hogy egészséges, sok zöldséget-gyümölcsöt tartalmazó étrendet tanácsolnak a babát tervező vagy váró nőknek, valamint folsav szedését. Arról azonban lebeszélik őket, hogy kettő helyett egyenek.

Az étrendkiegészítők gyártóit képviselő szövetség szerint a termékeny nők jelentős része nem jut elég tápanyaghoz az ételekből, melyeket fogyaszt, az étrend-kiegészítők “kitölthetik ezeket a táplálkozási hiányokat”.

 

A legnagyobb táplálkozási tévhitek

A legnagyobb táplálkozási tévhitek, 2. rész

Profi testépítők, ha abbahagyják…

A trendi gyúrós

Milyen a jó személyi edző?

Fegyencedzés – mire lehet ez elég?

Testépítő vagy? Vagy csak egy hisztis kislány?

Miért hányok manapság az edzőtermektől?

Óriási karokat akart – majdnem belehalt

Cigányokat tiltott ki az edzőterméből – vajon igaza volt?

Nem neked való a testépítés, ha…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük