Szar ügy ez a karantén, meg kijárási korlátozás, de érdemes ebben a nehéz időszakban is törekedni arra, hogy a lehető legkevesebb (izom)veszteséggel megússzuk ezt az időszakot. Aki – érthető módon – nem akar kockáztatni, és akkor sem megy edzőterembe, ha az 3-ig nyitva van, az bizony már hetek óta otthon edzeget, lehetőségeihez mérten.
Rendesen felszerelt, az igényeket legalább alapszinten kielégítő terme csak keveseknek van otthon, így a többségnek maxiumum pár kézisúlyzóval, vagy csak a saját testsúlyát mozgatva kell megoldania az izommunkát.
Sajnos akadnak olyanok, akik inkább nem csinálnak semmit, mondván, „minek bohóckodjak itt ilyen gyereksúlyokkal, amikor a teremben 200 fölött csinálom a felhúzást”?
Ha benned is megfogalmazódtak már hasonló gondolatok, hessegesd el őket, és gondolj arra, hogy mi a jobb: nem csinálni semmit, vagy menteni, ami menthető?
Íme néhány nyomós érv az otthoni edzés mellett.
Megmentesz valamennyi izmot
Az izom kétségkívül rohadék egy szövet. Ha csak megneszeli, hogy már nincs rá feltétlenül szükségünk, szinte azonnal elkezdi leépíteni magát. A belénk kódolt túlélési ösztön is azt diktálja, hogy energiánkat ne a „felesleges” izomtömegre összpontosítsuk, hanem más, fontosabb dolgokra.
Könnyen megérthető, hogy ha semennyit nem mozgunk, akkor lesz a legnagyobb az izomveszteségünk. Gondolj csak arra, mi történik az űrhajósokkal, akik hosszú időt töltenek a súlytalanság állapotában. Vagy az ágyhoz kötött betegekre.
Lényegesen több izmod marad meg, ha rendszeresen dolgoztatod őket, a rendelkezésedre álló legjobb eszközökkel és intenzitásfokozó módszerekkel.
Egészségesebb leszel
Nem kell nagyon ragoznunk, hogy a testünk egyáltalán nem az egy helyben való ücsörgésre „készült”. Ha nem mozogsz, számos egészségi problémának növeled a kockázatát: szív-és érrendszeri betegségek, cukorbetegség stb.
Nem utolsósorban: ha majd visszatérhetsz a terembe, fittebben és felkészültebben vetheted bele magad a súlyzós edzésbe.
Mérsékled a zsírgyarapodást
A mozgásszegény életmód következménye, hogy izmaink lassan leépülnek, a hájréteg pedig egyre gyarapszik, ha kalóriatöbbletünk van.
Egyszerű matematikai képlettel is leírható: ha több mozogsz (tehát több kalóriát égetsz el), kevésbé fogsz zsírosodni.
Van, aki egy laza diétás periódust is beiktat ezekre a hónapokra, ha már aerob edzést korlátlanul végezhet. Ha nem zavar, hogy ilyenkor, a súlyzós edzés részleges vagy akár teljes hiányban nagyobb lehet a diéta alatti izomveszteség, vágj bele nyugodtan te is!
Megmarad a rendszer az életedben
Az edzés egy szertartásként is értelmezhető. Egy olyan napi, vagy legalábbis heti többszöri program, amikor teszünk valamit az egészségünkért és az esztétikusabb kinézetért/nagyobb izmokért/nagyobb erőszintért – mindenki válassza ki a neki megfelelőt.
Ha ezt a rendszert nem dobjuk kukába, és a szokásos időpontban otthon (utcán, erdőben stb.) is végzünk valamilyen tréninget, sokkal jobb kedvünk lesz, és jelentősen mérséklődik a semmittevés miatt érzett depresszió és lelkiismeret-furdalás.
Akinek kevesebb a motivációja, az nagyobb eséllyel morzsolódik le, ha a szervezetét nem emlékezteti arra, hogy a megszokott időpontban akkor is „dolog van”, ha nem optimálisak a feltételek.
Fel a fejjel, emberek! Nem tart örökké a rabság, de addig is hozzuk ki ebből, amit csak lehet!