A legtöbb kezdő – mint ahogy én is – átesik azon a szakaszon, amikor a top testépítők jelentik számára a példaképet, és mindannyian Dorian Yatesek, meg Ronnie Colemanek akartunk lenni a 90-es évek második felében. Mint ahogy manapság mindenki Phil Heath akar lenni – na jó ez nem igaz, mert Phil állítólag egy undok alak. De egy Big Ramy, vagy Dexter Jackson – ki-ki ízlése szerint választhat – fizikum még ma is odabasz a zöldfülűeknek.
Miután elmúlt a kezdeti eufória, kezdtem rájönni, hogy 3 hónap alatt nem leszek Mr. Olympia. De még egy helyi versenyre is ciki lett volna benevezni, sőt, a nálam 3 évvel idősebb Jóskát sem sikerült utolérnem.
Új „példaképek” vagy mik után kellett néznem, elérhetőbb célokkal. Bár ezek az alakok akkori szemmel még mindig brutál izmosak voltak, ma már persze csak nevetek rajtuk. Nevessetek ti is!
A csávó az N.Y.C.C.-ből
Emlékszik még valaki erre a német bandára? Közepesen szar feldolgozásokat nyomattak technós alappal. Na de a frontember! Hát mi karja volt ennek a fickónak? Megvolt legalább 38 centi a kerülete!
Na jó a tricepsze tényleg látványos.
Bartha Zsolt, a Barátok közt fenegyereke
Talán az egyetlen karakter, akiért érdemes volt nézni ezt a szennyet, legalábbis az első pár évben.
Felejthetetlen képsorok, amikor a kőkemény gengszter bőrében Rékasi Károly olyan menő gyakorlatokat végez, mint az egykezes fekvőtámasz, a tricepsznyújtás ülve, vagy éppen fekvenyomás 40 kilóval.
Peter Andre
A brit énekes azért jelentősebb tömeggel bírt, mint az előző két sztár, a hasa is kockás volt, de valahogy mai szemmel mégsem tűnik igazi példaképnek. Egy 200 kilós guggolás alatt furcsa lenne a Mysterious Girl című remekművet hallgatni.
Mark Wahlberg
Akkori művésznevén Marky Mark. Ő tipikusan az a fazon, aki egész tűrhető genetikával rendelkezik, és mellé (valószínűleg) halomnyi kokszot tol, vagy tolt fénykorában.
Bár a fizikuma simán elérhető naturálban is, nem valószínű, hogy Mark sokat pepecselt volna a mennyiségek precíz számolgatásával.
Később a Paind And Gain című elég szar film kedvéért hozta élete formáját:
Sprinterek
Mindig csodáltam az olimpikon atlétákat, tudva, hogy nem is céljuk feltétlenül a minél nagyobb izomtömeg felépítése, és mégis… a dopping csodákra képes. Legjobban a sprinterek tetszettek, igaz, a tömeget leszámítva még ma is úgy látom, talán ők néznek ki legesztétikusabban a testépítők után.
Egy Maurice Greene-fizikumot szerintem a nem sportoló férfiak 99 százaléka simán elfogadna:
De Asafa Powell sem nézett ki szarul fénykorában:
Ezek voltak tehát fiatalkorom „bálványai”, de idővel rájöttem, hogy szerencsére jóval magasabbra is tehetem a mércét. Bár egy Ronnie Colemantől még akkor is fényévekre leszek, ha már csípőprotézissel sem tud majd közlekedni, a fent említett fickókat azért sikerült messze túlszárnyalnom. És még kokszolni sem kellett hozzá.
– Mejjes –
