A nyolcadik Mr. Olympia-cím (egyelőre) nem jött össze Phil Heath-nek. Volt egy nála egyértelműen jobb versenyző. A 2018-as Mr. Olympia előtt nem sokan gondolták, hogy Phil Heath-et bárki meg tudja majd verni. Az „ajándék” ugyanis messze a legjobb adottságokkal rendelkezik a mezőnyben, remek metszéspontot képez a tömeg és a kondíció koordináta rendszerében. Most mégis bebukta.
Leginkább Mamdouh „Big Ramy” Elssbiay-ban bízott a Phil-t utálók népes tábora, de a 140 kilós versenysúllyal színpadra cammogó óriás ezúttal rendesen formán kívül volt. Akadt azonban egy, inkább esztétikusnak, mint szörnynek mondott fickó, aki ezúttal élete formáját hozta, és lenyomta Philt.
Ő pedig nem más, mint Shawn Rhoden.
Rhoden 43 évesen hódította el a Mr. Olympia címet, és bár 2 éve második lett, a tavalyi ötödik helye után már nem annyira bíztunk a feltámadásában. Most mégis azt kell mondanunk, hogy megérdemelten győzött.
And the NEW Mr.Olympia is: Shawn Rhoden! pic.twitter.com/4ZER3FnarD
— GENERATION IRON (@GenerationIron) 2018. szeptember 16.
Itt egy videó az első kihívásról, természetesen Phil és Shawn főszereplésével. A középrészt tessék erősen figyelni:
A bodybuilding.com közzétette a pontozólapok összesítését, amelyen látható, hogy Rhoden az előzsűrizést és a szabadpózt is nyerte Heath előtt.
A harmadik helyre Roelly Winklaar futott be, hatodik helyei után ez nagy előrelépés a holland (curacao-i) óriásnak. Negyedik helyre honfitársa, William Bonac futott be, az ötödik hely Brandon Curry-é lett, míg Big Ramy óriási meglepetésre csak a hatodik helyen végzett. Dexter Jackson 7. helye tisztességes eredménynek számít annak tudatában, hogy a 2008-as győztes hamarosan a 49. életévét tölti.
Phil Heath-nek tehát nem jött össze a nyolcadik győzelem, amivel olyan nevek mellé emelkedett volna, mint Lee Haney vagy Ronnie Coleman. Hét elsőségével így is beérte már Arnoldot, és ne feledjük, Phil még csak most lesz 39 éves, ami a testépítésben még nem számít idősnek!
A 2018-as Mr. Olympia végeredménye
1. Shawn Rhoden (Jamaica)
2. Phil Heath (USA)
3. Roelly Winklaar (Curacao, Hollandia)
4. William Bonac (Hollandia)
5. Brandon Curry (USA)
6. Mamdouh „Big Ramy” Elssbiay (Egyiptom)
7. Dexter Jackson (USA)
8. Nathan De Asha (Egyesült Királyság)
9. Cedric McMillan (USA)
10. Steve Kuclo (USA)
11. Alexis Rivera (Puerto Rico)
12. Lukas Osladil (Csehország)
13. Charles Griffen (USA)
14. Ian Valliere (Kanada)
15. Michael Lockett (USA)
16. Justin Louis Rodriguez
16. Josh Wade (USA)
16. Ifj. Sergio Oliva (USA)