Kérdezz: testepitek@testepitek.hu Ti kérdeztétek

Olvasó kérdez: Miért szemmel láthatóan nem naturál testépítőkkel reklámozzák a táplálékkiegészítőket?

Vegyük át akkor ezt még egyszer, mert nem jutott még el mindenkihez az üzenet.

Régóta motoszkál már bennem, hogy rákérdezzek erre. Azt látom, hogy minél magasabb szinten űzi valaki a testépítést, annál kisebb a hangsúly a tápkiegeken. Persze ezt kifelé nem kommunikálják, inkább beáll egy-egy, szemmel láthatóan kokszos versenyző egy proteines vagy tömegnövelős doboz mellé, azt sugallva, hogy ATTÓL lett ilyen izmos. Tudom, hogy jó pénzt kap érte és így vonzóbb a termék, de mégis: miért kell átverni az embereket?

Mivel a legtöbb gyúrós oldal valamelyik márkát is képviseli/reklámozza, titeket kérdeznélek erről, hogy mi állhat e furcsaság mögött – ha jól látom, nem íródott még erről cikk.

Zoli

Kedves Zoli, érintőlegesen foglalkoztunk már a témával, itt olvashatsz erről.

Annyi tehát a lényeg – mint ahogyan a testépítés az illúziók sportja – a reklámok is ezt a filózófiát követik. Persze szépen profitálnak abból, hogy az átlagember (jellemzően a kezdők) hajlamosak összerakni, hogy ezektől a termékektől nőnek majd hatalmasra. Majd jön a keserű csalódás.

Azt sajnos nem lehet bizonyítani, hogy eme csúcstestépítők fizikumának felépítésében mekkora szerepet játszott az általuk reklámozott termék – gyaníthatóan aprócskát, már ha egyáltalán használták.

Itt látható egy súlyosabb eset, amikor a lehető legkisebb kiszerelést tartja a kezében a modell. Ugyan, kinek éri meg 750 grammos dobozokban vásárolni a fehérjét? Hát, a sportolónak semmiképp!

Természetesen sokkal hitelesebb lenne, ha egy (legalább látszólag) naturál fickó állna a vödrök mögött, de a cégek számára elsődleges a profit. Az megint más kérdés, hogy mi volt előbb: hülye vásárló, vagy agyafúrt gyártó, aki formálta is, vagy csak kihasználta az emberek butaságát.

Szerző

Még szintén kedvelheted...