Csak nem akarnak leszakadni a tejről, ami ugye a szocializmusban még „élet, erő, egészség” volt. Vannak az úgynevezett alapvető élelmiszerek, amelyekről egyszer valaki megállapította, hogy nélkülözhetetlenek az egészséges élethez. Ide soroljuk ugye a tejet, kenyeret, cukrot stb., szóval csupa olyan dolgot, ami simán helyettesíthető egészséges alternatívával.
A mezei fehér vagy félbarna kenyér helyett van már teljes kiőrlésű, a cukor helyett rengetegféle édesítőszer van a piacon. Ez utóbbiakat persze igyekeznek különféle összeesküvés-elméletekkel kicsinálni –
„tele vannak sok mesterséges izével” – mondja átlag 90 kilós Marika a közértben, aztán döcög tovább a csíkos szatyorral, hogy jól megrakja kristálycukorral.
A tejjel kapcsolatban jelent meg most egy friss hír, mely így szól:
Elindult a minőségi hazai tejtermékek népszerűsítését célzó tavaszi marketingkampány a Földművelésügyi Minisztérium (FM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács együttműködésében, amely idén is a tej és a tejtermékek jótékony hatásával ismerteti meg a gyerekeket.
A „Tejkamion” országszerte 30 helyszínen, 4500 diákkal osztja meg a tej- és tejtermékfogyasztás pozitív hatásait, illetve az egészségtudatos táplálkozás előnyeit. Az idei Tej! Szívvel-lélekkel! elnevezésű kampány célja a fogyasztói tudatosság erősítése, a minőségi, tehéntejből készített termékek – tej, vaj, túró, tejföl, joghurt, kefir, kakaós tej, sajt – előnyeinek megismertetése, a lakosság pontos tájékoztatása.
A Tej terméktanács 2017-2018-as közösségi marketing kampányát fiatal olimpikonok és sportoló példaképek, mint a tej nagykövetei támogatják. Az olimpiai bronzérmes, ötszörös Európa-bajnok, rövid pályás Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes magyar úszónő Kapás Boglárka, az olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes, ifjúsági olimpiai bajnok úszó Kenderesi Tamás és a magyar labdarúgó válogatottban középpályás Nagy Ádám egyaránt a tejfogyasztásra ösztönzi a fiatalságot.
A közleményben kiemelik: a tej a szervezet első számú kalciumforrása. A tejben optimális, jól emészthető formában van jelen a fehérje, a tejzsír, a tejcukor és a kalcium hasznosulásához szükséges D-vitamin. Jelentős A-, B1-, B2- és B12-vitaminforrás, de a foszfor, a magnézium és a cink is megtalálható benne.
Mivel a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) adatai alapján a 4-10 éves gyermekek 35 százaléka kritikus határérték alatti mennyiségben fogyaszt a csontfejlődéshez nélkülözhetetlen kalciumot, a promóció egyaránt törekszik a gyerekek és szüleik elérésére, a csontritkulás kapcsán veszélyeztetett idősebb generáció, továbbá az egészségtudatos étkezés, tudatos életmód iránt nyitott lakosság megszólítására – írták.
A Tejszív védjegy a csomagoláson garantálja, hogy az adott tejtermék eléri, vagy akár meg is haladja a hatályos élelmiszer-szabályozásban foglalt kritériumokat.
De jó, már gyerekkorban el kell kezdeni a néphülyítést. Bár a magyar mezőgazdaságnak nyilván jó, ha több ilyen haszontalan löttyöt el tudnak adni.
Jellemző, hogy az étrend egyetlen elemét szedték ki, hátha ez majd megváltást hoz, miközben az embereknek továbbra sincs lövésük sem arról, hogy mi fán terem ez az egész, és miért dagadtak, mikor este hat után már nem esznek semmit…
Árnyalja a dolgot, hogy a projektet kiterjesztik a tejtermékekre is, ezek között már valóban akad olyan, amelyik beilleszthető étrendünkbe.
Mi a gond a tejjel? Lássunk pár konkrétumot!
A tej tápanyagösszetétele nagyon nem optimális az ember számára. Hiszen nem is nekünk készül a tehén tőgyiben. A kisbornyúk számára viszont tökéletes kezdőeleség, csakúgy, mint az anyatej a csecsemőknek (és kurvára nem a testépítőknek). Lehet, hogy a dietetikusok még nem jöttek rá, hogy mi emberek vagyunk?
Nézzük meg a tej tápanyagösszetételét 100 ml-re vonatkoztatva:
Fehérje: 3g
Szénhidrát: 5g
Zsír: 1,5-3,8g – ugye vannak itt a parasztvakításhoz kiváló “sovány” tejek, ahol az ártalmas cukortartalom ugyan nem változik, de lehet menőzni a pár grammal alacsonyabb zsírral.
Ami a főbb tápanyagok minőségét illeti, a tej fehérjerésze kétségkívül értékes. Na de ilyen áron is? Van mellette majdnem dupla annyi cukor, és valamennyi zsír is. A tej emiatt nem tekinthető megfelelő alap-élelmiszernek.
De akkor miből vigyünk be kalciumot?
A tej kalciumtartalma: 120mg/100ml
Egyszerűsítsük úgy, hogy 100ml az 100g, így össze tudjuk hasonlítani más, jelentős kalciumtartalmú élelmiszerekkel:
A tejénél előnyösebb tápanyagösszetételű élelmiszerek kalciumtartalma (mg/100g)
Kemény sajtok 830
Puha sajtok 500
Juhtúró 400
Rizs 25
Marhahús 10
Szárnyas 10
Olajos hal 270
Busa 130
Hekk 69
Ponty 30
Egész tojás 40
Petrezselyem-zöld 245
Szója 200
Paraj 133
Sóska 113
Bab 106
Kelkáposzta 97
Lencse 74
Brokkoli 65
Gomba (csiperke) 46
Karalábé 43
Zöldborsó 41
Zöldbab 32
Karfiol 26
Burgonya 19
Banán 10
Ribiszke (vörös) 57
Málna 40
Narancs 44
Eper 28
Szőlő 20
Körte 16
Alma 6
Mák 968
Tökmag (pörkölt) 657
Mogyoró 290
Mandula 238
Dióbél 202
Napraforgómag (pörkölt) 118
Mazsola 110
Gesztenye 95
Földimogyoró (pörkölt) 90
A kalcium hasznosulásához szükséges D-vitamin simán bevihető az alábbi forrásokból is, vagy multivitamin-kiegészítőkből, cukormentesen.
Tőkehalmáj: 250 mcg/100g
Margarin: 8 mcg/100g
Halak: 3-14 mcg/100g
Tojássárgája: 10 mcg/100g
Húsok: 1 mcg/100g
Azt azért érdemes tudni, hogy ezt a vitamint szervezetünk képes tárolni, így egy kiegyensúlyozott étrend szinte biztos, hogy elegendő D-vitamint tartalmaz.
Most akkor végleg száműzzük a tejet az étrendünkből?
Ha nem diétázol, akkor szó sincs erről. Ha nagyon szereted, nyugodtan igyál napi 1-2 pohárral, de vedd figyelembe a számottevő cukor- és zsírmennyiséget, amit így beviszel.
Azt pedig semmiképp se gondold, hogy a tej önmagában kiválthat egy étkezést – mert ilyet is láttunk már – pusztán élvezeti cikk-ként tekints rá.
Kérdésed van, ami érdekelhet másokat is? Tedd fel itt: testepitek@testepitek.hu, vagy Facebookon, és válaszolunk az oldalon.
Ha személyre szabott étrendre és edzéstervre van szükséged, most jelentkezz, mert ahogy közeledik a strandszezon, úgy írnak egyre többen – és sorra küldjük a csalódást okozó válaszokat, miszerint két héttel a nyaralás előtt már “kicsit” késő elkezdeni a “fogyókúrát”.