Mr. Olympia 2022 – Big Ramy idén sem bízza a véletlenre

A 2022-es Mr. Olympiát, vagyis a profi testépítés csúcsversenyét a 2020-ashoz hasonlóan ismét decemberben rendezik. A helyszín megint a szokásos Las Vegas lesz, tehát közép-európai idő szerint megint valamikor hajnali 4 óra körül derül ki a végeredmény.

Bár még több mint három hónap van hátra a versenyig, az már sejthető, hogy az előző két Mr. Olympia győztese, Mamdouh “Big Ramy” Elssbiay-t idén sem lesz egyszerű letaszítani kényelmes trónjáról. Pedig elvileg már a visszavonulását tervezi.

Big Ramy Mr. Olympia 2022

Fotó: Instagram/Big Ramy

Dennis James, Ramy edzője a The Menace podcastban (amelyben nem kisebb nevekkel beszélgetett, mint Milos Sarcev, Troy Alves és Chris Cormier) elismerte, hogy Ramy a 2021-es Mr. Olympián nem volt élete formájában. Egyesek – talán kissé elfogultan – a 202 fontos kategóriából néhány éve feljebb lépő, és a nagyok között is előkelő helyeket szerző Hadi Choopant várták első helyre. Mondjuk, Hadi Brandon Curry mögött csak harmadik lett, de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás.

Szóval Dennis is úgy látta, hogy Ramy tud a 2021-es Mr. Olympián mutatott formájánál sokkal jobbat hozni, és azt ígéri, idén az egyiptomi fizikuma

egy új szint lesz.

A közösségi médiában megosztott fotók és videók alapján Ramy nemcsak jól néz ki, de erősebb is, mint valaha. Erejét többnyire gépeken demonstrálja, így ez nem feltétlenül mérvadó, de szó mi szó, nem lesz egyszerű megszorongatni sem. Már ha nem ront el nagyon valamit a felkészülés során.

Itt egy (elvileg) friss fotó Ramy fizikumáról:

Big Ramy 2022 Mr. Olympia

Garantálom, hogy jobb lesz, mint valaha. Ha nem jön közbe semmi. Ez lesz a valaha volt legjobb Big Ramy, és ez sok ember számára nagyon frusztráló lesz majd

– szúrt oda mentoráltja riválisainak Dennis James.

Kinek lehet esélye megverni Ramy-t?

Ha minden jól megy, a 2022-es Mr. Olympián indul a 2019-es győztes Brandon Curry, aki – bár szintén fogadkozik – túl sokat nem mutat magából mostanában. Talán majd szeptember 30-án, amikor Budapesten teszi tiszteletét.

Természetesen számolni kell az iráni nemzeti hőssel, Hadi Choopannal is. Ha a dátum valós, akkor augusztus 11-én így nézett ki:

Hadi Choopan 2022 Mr. Olympia

Phil Heath, a 7-szeres Mr. Olympia nemrég azt nyilatkozta, hogy épp a fent említett két fickó, Curry és Choopan lehet az, aki megfosztja Ramy-t a címétől.

Aztán ott lesz Nick Walker is, aki még mindig csak 28 éves, és egy interjúban elárulta, szentül hiszi, hogy le tudja győzni Ramy-t. Ezt a reményét valamelyest erősítheti, hogy a 2021-es Arnold Classicot sikerült megnyernie, és a tavalyi Mr. Olympián is előkelő helyen végzett: ötödik lett.

Nem kicsi a srác:

A mezőny első felébe várjuk Hunter Labradát, a legendás pózoló Lee Labrada 30 éves fiát is, valamint baromi kíváncsiak vagyunk, hogy mit alkot első Mr. Olympia versenyén a közösségi médiában már óriási sztárrá emelkedett Blessing Awodibu, aki idén behúzta a New York Pro-t.

A 2022-es Mr. Olympiára eddig ezek a versenyzők kvalifikáltak:

Nick Walker (USA)
Nathan De Asha (Egyesült Királyság)
Mamdouh Elssbiay (Egyiptom)
Brandon Curry (USA)
Hadi Choopan (Irán)
Hunter Labrada (USA)
Shaun Clarida (USA)
Regan Grimes (Kanada)
Samson Dauda (Egyesült Királyság)
Rafael Brandao (Brazília)
Angel Calderon Frias (Spanyolország)
Joel Thomas (USA)
William Bonac (Hollandia)
Blessing Awodibu (Írország)
Charles Griffen (USA)
Mohamed Shabaan (Egyiptom)
Hassan Mostafa (Egyiptom)
Mohammad Alnsoor (Jordánia)
Vitor Boff (Brazília)
Andrea Presti (Olaszország)
Iain Valliere (Kanada)
Antoine Vaillant (Kanada)
Akim Williams (USA)
Chinedu Andrew Obiekea (USA)

A pontverseny pedig így áll (az első három szerez indulási jogot):

Theo Leguerrier (Franciaország), 28
Justin Rodriguez (USA), 26
Andrea Muzi (Olaszország), 26
Steve Kuclo (USA), 24
Quinton Eriya (Kanada), 19
Maxx Charles (USA), 16
Tonio Burton (USA), 14
Emir Omeragic (Németország), 13
Vladyslav Sukhoruchko (Ukrajna), 10
Jonas Giatras (USA), 10
Tim Budasheim (Németország), 10
Kamal Elgargni (Líbia), 10
William Martins (Brazília), 9
Petar Klancir (Horvátország), 8
Phil Clahar (USA), 8
Roelly Winklaar (Curacao), 7
Joseph Seeman (Kanada), 7
Thiago Lins Adao (Brazil), 7
Martin Fitzwater (USA), 7
Patrick Johnson (Dánia), 6
Eiren Gauley (Kanada), 6
Dorian Haywood (USA), 6
Joseph Mackey (USA), 6
Krystian Wolski (Lengyelország), 5
Sergio Oliva, Jr (USA), 5
Behrooz Tabani Abarghani (Irán), 5
Eric Salazar (USA), 5
Stan de Longeaux (USA), 5
Slovaj Bednar (Csehország), 5
Seungchul Lee (Dél-Korea), 5
Wellington Fernado Baptiste (Brazília), 4
Dani Kaganovich (Izrael), 3
Sibusisi Kotelo (Dél-Afrika), 3
Hossein Kalateh (Kanada), 3
Mohamed El Emam (Egyiptom), 2
Diogo Nunes (Portugália), 2
Bruno Oliveira Santos (Brazília), 2
Mohamed El Fatah Hassan (Egyiptom), 1
Eduardo Rodriguez (Paraguay), 1
Brent Swansen (USA), 1
Hwang Shin (Dél-Korea), 1
Douglas Silva (Brazília), 1
Seth Engman (USA), 1