Fogyasztótabletták
Átverések, kamu fogyasztószerek

Mennyit fogyhatok ettől a terméktől?

FogyasztótablettákIsmét beindult a hajsza a csodaszerek után. Az év első nagy rohama mindig január első két hetében van (újévi fogadalmak), majd ez alábbszáll, és június elején (a strandszezonra készülve) új erőre kap.

Mindenféle előzetes ismeretek nélkül, naivan keresi a birka nép az épp aktuális és menő fogyasztószert, amelynek olyan csábító és igaznak tűnő reklámja van, hogy majdnem mi is bedőlünk neki. Na jó, ez azért túlzás, hiszen annyi mocskot lepleztünk már le, hogy nagyjából 2 másodperc alatt el tudjuk dönteni, hogy az adott termék átverés-e.

Tényleg, van olyan ezek között, amelyik hitelesnek mondható? Milyen szempontok alapján döntsünk egy fogyást segítő termék megvásárlása mellett?

Először is, ha nincs rendes étrended, mint pl. ez, felejtsd el, hogy egy tabletta segítségével fogsz zsírt veszíteni. És akkor is, ha van…

Rendbetetted az étkezéseidet, és kiszámoltad a napi tápanyagszükségletedet? Mi? Hogy te ezzel nem érsz rá vesződni? Akkor dagadt maradsz, és legfeljebb a pénztárcád lesz karcsúbb, miközben a kamu fogyasztószerek forgalmazói csak röhögnek a markukba.

Természetesen akad néhány táplálékkiegészítő, melyek hasznosak lehetnek, és nyújtanak némi pluszt. De a zsírégetés 99 százalékban nem ezektől függ. Főleg nem a kamu előtte-utána képekkel hirdetett, bizonytalan eredetű szerektől.

Hogyhogy nem lehet egy szertől lefogyni? Olyan sokan mondják…

Persze, de aki valóban zsírt adott le, az mélyen hallgat arról, hogy egy korrekt kis diétát is lenyomott, némi sporttal kombinálva. Aki meg csak a mérleget figyeli, az leszarja, hogy a fogyás nagyrészt izomból történt, hiszen legtöbben éhezéssel, de minimum este 6 után nem evéssel szeretnének eredményt elérni.

Apropó, testmozgás! Tisztában vagy vele, hogy enélkül nem fog menni?

Továbbá az sem mindegy, hogy milyen mozgásformát végzel. Mi biztosan nem fogunk olyan írni, hogy az aerob edzéstől hetente 2 kilót fogsz fogyni.

Az viszont tény, hogy a súlyzós edzéssel kombinálva, megfelelő étrend mellett az aerob edzés a leghatékonyabb zsírégető edzésforma.

Gyorsan tegyük tisztába a „kombinálás” fogalmát. Nem, nem arról van szó, hogy ezt a két, egymástól merőben eltérő hatású mozgásformát egyszerre (tehát egyazon időben) kell végeznünk.

Sokan kezdik futópaddal vagy lépcsőzőgéppel az edzést, majd ezt követően térnek át a súlyzókra, de ez legfeljebb bemelegítő célzatú. Ha aerobbal kezdesz, közel sem lesz utána elég hatékony a súlyzós edzésed, és a súlyzózás utáni aerob sem a legjobb választás, noha előbbinél már jobb egy fokkal.

A fogyás mértéke – nem vagyunk javasasszonyok!

Mindig legyen gyanús, ha ezeket szintén azzal a hülyeséggel hirdetik, hogy 5-10-100 kilót adsz majd le tőlük. Honnan a fenéből tudná bárki, hogy a te szervezeted hogy reagál majd?

Ha normális diétát követsz, akkor támpontnak jó lesz a heti fél-egy kilós fogyás. Ha fél kilónál kevesebb, csökkentsd a szénhidrátot, ha egy kilónál több (és ezzel fennáll az izomvesztés veszély), emeld.

Ugye, hogy nem bonyolult?

 

 

Diétás étrend

Elcseszett diétám krónikája – Tanulj belőle!

A világ legegyszerűbb körete

Forskolin – zsírégető a „javából”!

Kamu fogyasztószer – egy belgyógyász észrevételei

Hizlaló ételek – Tényleg ilyen egyszerű kérdés ez?

Lehet-e fogyni koplalással?

A diéta alapszabályai

Szerző

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük