Men’s Physique – a testépítés halála?

Többen pedzegettétek már, hogy írjunk valamit a jelenkori testépítés egyre divatosabb, ámde a hárdkór sporttársakban visszatetszést keltő kategóriájáról, a Men’s Physique-ről. Különösebben nem szeretünk számunkra (majdnem) érdektelen témákkal foglalkozni, de most meghajlunk a nép akarata előtt. (És továbbra is várjuk a témajavaslatokat.)

A szabályokról röviden

Van egy 178 centi alatti és egy afölötti mezőny, meg összetett, ahogy szokás. A versenyzők nem lehetnek „túl izmosak”, a bírók pontozzák a bőrt, arcot, hajat stb. Szóval egy rakás olyan dolgot, aminek nincs közvetlenül köze a testépítéshez.

 

Men's Physique

 

 

A színpadra lépő versenyzők ennek megfelelően szálkásak, nem túl izmosak, és amolyan metroszexuális módra kifejezetten ügyelnek arra, hogy eleget tegyenek a testépítés szépfiúival kapcsolatos elvárásoknak.

Apropó: nevezhetjük-e őket testépítőknek?

Eléggé megoszlik erről a sportág rajongóinak véleménye, és megfigyelhető egy tendencia: minél később kezdett valaki edzeni, annál toleránsabb lesz e kategóriával szemben. Mi, akik a 90-es évek közepe-vége felé fogtunk először kezünkbe súlyzót, talán egy kicsit kritikusabban kezeljük őket.

Mert igazából miről is szól a testépítés? Arról, hogy testünk izmait a lehető legnagyobb méretűre fejlesztjük, amit versenyen a lehető legszárazabb formában tálalunk. 

A szárazág még hagyján, de ha ránézünk egy Physique-es versenyzőre, egyből szemet szúr, hogy itt az izmok mérete, sűrűsége jóval kisebb, mint a valódi testépítőké. Nem véletlenül van ez így, hiszen a túl nagy izomtömeg pontveszteséget eredményezne. Testépítő verseny, ahol nem lehetsz „túl izmos”? Elég furcsa. Ezek a srácok inkább modelleknek tűnnek, mintsem vasat zabáló izomkolosszusoknak.

Ami pedig az egészet komolytalanná teszi, az a szörfnadrágban megtestesülő úgynevezett „fellépőruha”. Mert milyen verseny az, ahol mellékes, hogy az illető milyen combizmokkal rendelkezik? Valószínűleg nincsenek különösebben lemaradva, de ezt a meglehetősen idióta szabályok miatt sosem fogjuk megtudni. Márpedig ahol nem látható a versenyzők izomzatának 40 százaléka, az nem testépítés. Valami hasonló, de nem az.

„De ők biztosan naturálok”

Sokan ringatóztok e tévhitben, de sajnos titeket is ki kell, hogy ábrándítsunk. A Bikini Modell (ha így kell helyesen írni) kategóriától kezdve az Athletic-en át mindenhol jelen van a dopping. Kiváltképp gyanús, ha egyes Men’s Physique versenyzők azzal dicsekszenek, hogy mindössze 1-2-3 év edzés előzte meg a versenyfellépésüket.

Természetesen nem általánosítani akarunk, egész biztos, hogy ezekben a kisebb izomtömeget engedélyező kategóriákban is előfordul 1-2 Lénárd Lajos-féle megrögzött naturál versenyző, de a többség pont ugyanúgy megbukna egy doppingteszten, mint bárki, aki a Mr. Olympia színpadán áll.

Ha nem érdekel, ne nézd

Felesleges itt bármiféle sárdobálásba belemenni. Ha egyszer a „mainstream” áramlat ebbe a furcsa irányba mozdult el, nem tehetünk ellene sokat. A testépítés egyre kevésbé szól a sportról, ennek következtében egyre többen ábrándulnak ki belőle, és bújnak el a dohos, rozsdás gépekkel ellátott pincetermek mélyén. De még többen vannak, akik pont a Physique és hasonló kategóriák miatt figyeltek fel rá. Ezzel együtt rohamléptékben csökken a súlyzós edzés underground jellege, szaporodnak a semmirevaló divatos „edzésmódszerek”, mint pl.:

Kettlebell

TRX edzés – mire jók ezek a gyakorlatok?

Harcosok étrendje – testépítőknek hatásos?

GFlex edzés – izmot épít és zsírt éget?

Fegyencedzés – mire lehet ez elég?

Valószínűleg egyik sem lesz hosszú életű, még valószínűbb, hogy újabb ökörségek születnek, és válnak bestsellerré, de egy fontos dolgot ne felejtsünk: a szigorú értelemben vett testépítőknél sokkal többen vannak (és nagyobb vásárlóerőt képviselnek) azok, akik a sportág holdudvarába tartoznak, és nem feltétlenül értelmezik ezt a sportot életformaként.

 

A trendi gyúrós

Szezonális gyúrósok, avagy miért ekkora az edzőtermi lemorzsolódás?

Tévhitek a testépítés körül