Meghalt Dave Draper, a testépítés egyik nagy legendája

79 éves korában, 2021. november 30-án elhunyt Dave Draper egykori testépítő, színész, író. Dave halálát felesége, Laree Draper is megerősítette Facebook-bejegyzésében.

A bejelentés amerikai idő szerint november 30-án, kedden reggel történt. Laree azt írta, Dave csendesen és békésen hunyt el.

Életútja

Dave Draper a New Jersey-beli Secaucus városában született 1942. április 16-án. 10 éves korában kezdett edzeni, és 12 évesen már egészen látványos fizikummal rendelkezett. A középiskolában kipróbálta a birkózást, tornázott és úszott is, de végül a súlyzós edzés mellett köteleződött el.

21 évesen elnyerte a Mr. New Jersey címet, majd Santa Monicába, Kaliforniába költözött, hogy igazi testépítő legendák mellett edzhessen.

Dave Draper

Dave Draper

Dave, becenevén a “Szőke Bombázó” legnagyobb sikereit a testépítésben 1965 és 1970 között érte el. 1965-ben összetettben is győzni tudott az IFBB Mr. America és a Mr. Universe versenyein, majd 1967-ben első és utolsó alkalommal a Mr. Olympián is elindult. Ekkor még csak négy versenyző állt színpadra, és Dave utolsó lett Sergio Oliva, Chuck Sipes és Harold Poole mögött. 1970-ben még begyűjtött egy IFBB Mr. World-győzelmet összetettben, valamint egy NABB Mr. Universe 3. helyet a magas kategóriában, majd búcsút intett a versenyzésnek.

Számos magazin címlapján és cikkeiben szerepelt, leghíresebb az impozáns alkarpóza volt. Nem nézett ki rosszul 70-es éveiben sem:

 

Szerepelt néhány filmben is: Lord Love a Duck (1966), The Beverly Hillbillies (1967), as Himself, Don’t Make Waves (1967). Leghíresebb könyve a Brother Iron, Sister Steel.

Dave az edzéseket gyakorlatilag élete végéig folytatta, és idős korában is remek fizikummal rendelkezett. Nézzétek csak, mit művel itt 70 évesen: