Kinek jár a legjobb testépítő cím? Mi eldöntöttük, de a ti véleményetekre is kíváncsiak vagyunk!
Aki a testépítést egy kicsit is komolyan veszi, bizonyára elgondolkodott már azon, hogy ki (volt) kedvenc sportága number one-ja. Az a személy, a valaha élt legjobb testépítő, akit szinte mindenki gondolkodás nélkül azonosít a sportággal, és példaképnek tekinthető.
Nem egyszerű egy ilyen listát összeállítani, mert számos szempont ütköztethető, és el lehet vele pöcsölni, mint egy testépítő versenyen a pontozólapok összesítésével.
Pontozni nem fogunk, többnyire benyomások alapján megy a rangsorolás, melybe az alábbiak számítanak bele:
– fizikum
– eredmények
– hatása
A 10 legjobb testépítő – szerintünk
10. Dexter Jackson
Az örökifjú „Penge”, aki becenevét a mindig éles fizikumáról kapta. Dexter 2008-ban, 39 évesen jutott fel a csúcsra, ekkor Jay Cutler elől sikerült eloroznia a Mr. Olympia-győzelmet.
Majdnem ekkora eredmény, hogy formája mit sem kopott a 40-es éveiben sem, 50 éves korában is negyedik tudott lenni az Olympián.
9. Frank Zane
Minden idők egyik legkisebb tömegű Mr. Olympiája, annak minden előnyével. Frank Zane 84 kilós versenysúllyal tudott háromszor is győzni, esztétikus fizikumával rendre maga mögé tudott utasítani nálánál jóval nagyobb fickókat. Így bánt el például Mike Mentzerrel és Robby Robinsonnal.
8. Phil Heath
A hétszeres Mr. Olympia, aki egyelőre nem lopta be magát a testépítés rajongóinak szívébe. Phil sokszor tett olyan kijelentéseket, amelyek azt mutatták, mintha egy kicsit beképzelt lenne.
Viszont gyakorlatilag az összes címét megérdemelten nyerte, egyszerűen nem volt nála jobb versenyző a 2010-es években.
7. Jay Cutler
Rá viszont egy rossz szava sem lehet senkinek, Jay az egyik legszimpatikusabb profi testépítő. Hisz’ még a nagy Kathi Béla is róla nevezte el edzőterem-láncolatát.
Jay Cutler négyszeres Mr. Olympia. Első győzelmét négy második hely után szerezte meg – vitatható körülmények között – Ronnie Coleman ellen. Majd ő volt eddig az egyetlen, aki 2008-as „veresége” után ismét a dobogó tetejére állhatott.
6. Franco Columbu
A 2019 nyarán elhunyt Franco Columbu volt talán a legsokoldalúbb testépítő a földkerekségen. Kalandos élete szorosan kötődött Arnoldhoz, együtt mentek Amerikába szerencsét próbálni.
A csontkovács végzettségű Franco karrierje bokszolóként indult, majd kipróbálta az erőemelést, végül testépítőként lett világhírű, két Mr. Olympia győzelem fűződik a nevéhez.
Azt is bebizonyította, hogy nem csak az Arnold-féle lóbaszó versenyzőké a világ, Franco ugyanis mindössze 165 centiméteres magasságával is oda tudott érni a csúcsra.
5. Flex Wheeler
Egy kicsit kakukktojás, hiszen Flex Wheeler az egyetlen a listán, aki soha nem volt Mr. Olympia. Három második helyezést és egy harmadik helyet így is összeszedett, egyszer Dorian Yates, kétszer pedig Ronnie Coleman tömegével nem tudott mit kezdeni.
Flex minden idők egyik legesztétikusabb fizikumát hozta fénykorában, a 90-es években, sok korábbi vagy későbbi bajnokot legyőzött volna, ha nem abban a szerencsétlen időszakban versenyez.
2019-ben amputálni kellett az egyik lábát, ezzel versenyzői karrierje végleg véget ért. Az edzést viszont nem hagyta abba.
4. Dorian Yates
Dorian Yates a legsikeresebb brit testépítő. Vele kezdődött a testépítés szörnyeteg korszaka, elég csak megemlíteni 125 kilós versenysúlyát.
Hat Mr. Olympia címet zsebelt be, ezek között is vannak vitatottak, de tény, Dorian korszakos bajnoka volt a sportágnak.
3. Lee Haney
A 8 Mr. Olympia-győzelmével holtversenyben rekorder Lee Haney volt sokáig az utolsó, még esztétikusnak mondható bajnok. 104 kilósan állt színpadra, és 1991-es győzelme után veretlenül vonult vissza.
Lee Haney nem egy buta fickó, Bill Clinton elnök például a „Sport és fitnesz tanács” tiszteletbeli elnökévé nevezte ki, hogy a tömegsportot és mozgást – mint rekreációs tevékenységet – népszerűsítse.
2. Ronnie Coleman
Haney mellett a másik nyolcszoros Mr. Olympia. Ronnie Coleman igazi élő legenda. Az arlingtoni zsaru 1998-ban, 34 évesen jutott fel a csúcsra, és zsinórban további hét győzelmet aratott, utoljára 41 éves korában.
Ronnie nevéhez olyan szállóigék fűződnek, mint a „light weight, baby”, vagy a „yeah buddy” – mindezt cérnavékony hangjával formázva szavakká.
Ronnie volt a legnagyobb versenysúlyú bajnok, 130-136 kilósan állt színpadra, és bár sokan csesztették, hogy belesebb a kelleténél, valószínűleg övé a valaha volt legkomolyabb testépítői fizikum.
A versenyzéstől való visszavonulása után műtétek sorozatát hajtották végre Ronnie-n, egy ideig kerekesszékkel majd járókerettel tudott csak közlekedni. Az edzést 50-es éveiben sem hagyta abba.
1. Arnold Schwarzenegger
Ha Ronnie-é volt a legjobb fizikum, akkor hogyhogy nem ő a legjobb testépítő a világon? Nos, azért, mert a testépítésben van Arnold, és vannak a többiek. Ha Arnold nincs, valószínűleg fele ennyire sem lesz népszerű ez a sport.
Azt azért ne feledjük, hogy hét Mr. Olympiát ő is begyűjtött (persze itt is vannak vitathatók, mondjuk 1975-ből vagy 1980-ból), és minden bizonnyal élete végéig ő lesz a testépítés első számú nagykövete.
A legtöbben Arnold hatására kezdtek el edzeni, köszönhetően megannyi filmszerepének. Később a könyvei is milliókat inspiráltak.
Arnold Kalifornia kormányzójaként a politikai életben is csúcsra jutott (elnök nem lehet belőle, mert nem Amerikában született), ezzel bebizonyítva, hogy számára a lehetetlen egy ismeretlen fogalom.
Arnold tavaly kimondta a frankót a fitneszipar átveréseivel kapcsolatban, tanulságos interjú volt:
Véleményünk szerint Arnold a legjobb testépítő, sajnos vagy nem sajnos ez valószínűleg még hosszú ideig így marad.
És szerinted?

Esetleg valaki más? Fejtsd ki kommentben!
Említésre méltó nevek, aki sajnos nem fértek fel a listára, de megkerülhetetlen szereplői a testépítés történelmének: Kevin Levrone, Lou Ferrigno, Serge Nubret, Sergio Oliva, Shawn Ray, Mike Matarazzo, Gary Strydom, Paul Dillett, Albert Beckles, Dave Draper, Nasser el Sonbaty és persze még sokan mások.