Kína – Több mint százezer HIV-fertőzött és AIDS-es Jünnan tartományban

Százezer fölé emelkedett a HIV-vírussal fertőzött vagy már AIDS-betegségben szenvedők száma a délnyugat-kínai Jünnanban, többségük vidéki gazdálkodó és munkanélküli – közölte a betegségmegelőzésért felelős hivatal a tartomány székhelyén, Kunmingban kedden.

Jünnanból jelentik a legtöbb HIV/AIDS esetet Kínában, a hivatalos megfigyelés és statisztika az 1980-as években kezdődött a térségben. A szexuális kapcsolattal terjedő fertőzés aránya nő a régióban – állapította meg Hszü Ho-ping hivatalvezető. A legutóbbi felmérés szerint a betegek 51 százaléka tartozik ebbe a kategóriába, míg 40 százalék a kábítószer-élvezők csoportjából került ki.

Október végéig Jünnanban csaknem 10 ezer 450 új esetet regisztráltak, míg a HIV-fertőzéssel és AIDS-szel összefüggésbe hozható halálesetek száma meghaladta a 2400-at.

Az összes eset közel hetven százaléka hat városból, illetve prefektúrából kerül ki a Vietnámmal, Laosszal és Mianmárral határos tartományban, ahol 46 millióan élnek.

A tavalyi év végén Kínában hivatalos adatok szerint körülbelül 780 ezren éltek fertőzéssel vagy a betegséggel, s ugyancsak tavaly 28 ezren haltak meg. Az új fertőzöttek száma 48 ezer volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük