A BMI (Body Mass Index) elvileg azt mutatná meg, hogy testmagasságunkhoz képest mennyire optimális a testtömegünk. A számot megkapjuk, ha a kg-ban számított testtömeget elosztjuk a m-ben számított testmagasság négyzetével (kg/m2).
Ha a BMI 20 alatt van, soványnak mondható a vizsgált személy. A normál tartomány 20-25 között van, 25 fölötti testtömegindexszel rendelkező személyek túlsúlyosak, míg 30 fölött már elhízásról beszélünk.
Igazat mond a BMI?
Átlagemberek esetében nagyjából igen, de egy jelentős izomtömeggel rendelkező sportolót vizsgálva igencsak nevetséges eredményeket kapunk. Próbáljuk ki Jay Cutleren, versenysúlyát alapul véve. Jay 175 centi magas, és 124 kilósan állt színpadra. Ha elvégezzük a műveletet, kerek 40 lesz a végeredmény, mely szerint a 4-szeres Mr. Olympia kórosan elhízott. Elég hihetetlen, hisz Jay 124 kilósan keresztszálkás combokkal mászkál… A BMI kalkulátor tehát súlyzós edzést végző emberek esetében nem szolgáltat korrekt eredményt, hiszen nem tesz különbséget a haszontalan testzsír és az izomszövet között, mely utóbbi – a közhiedelemmel ellentétben – nem ró plusz terhet a szervezetre, sőt számos pozitív hatását is leírták már.
Nem neked való a testépítés, ha…