Versenyek

Kai Greene nem indul a 2015-ös Mr. Olympián!

Eddig babonából nem említettük, de a testépítés-fanok bizonyára értesültek róla, hogy derék Kai barátunk indulása kérdéses. Egyezkedni próbált az IFBB-vel, és mivel a szerződése egyik pontján változtatni szeretett volna, nem írta alá időre. Még azt az engedményt is megkapta volna, hogy ha a szerdai eligazításon megjelenik, indulhat. Kai viszont videóüzenetében bejelentette: NEM INDUL AZ IDEI MR. OLYMPIÁN!

 

Óriási csalódás ez mind a rajongói, mind a semleges nézők számára, hiszen Kai kedvelői már évek óta arra várnak, hogy kedvencük végre lenyomja ezt az arrogáns Phil Heath-et, mi, pártatlanok pedig lemaradunk egy nagy csatáról. Még akkor is rossz érzés, ha már unalomba fulladt ez az örökös Phil-Kai párharc. Mert tudni fogjuk, hogy az egyik legjobb versenyző hiányzik a mezőnyből. Ez pedig a Phil Heath után végzők helyezését értékeli le. Mert ezek után már alig-alig van arra esély, hogy ne ő nyerjen idén is. 

 

Mr. Olympia 2014 – Phil Heath negyedszer!

Mr. Olympia – a testépítés nagyjai

Arnold Classic 2015 – Dexter Jackson a győztes!

140 kilós versenysúllyal Ramy győzött Brazíliában

New York Pro 2015 – nagy harc volt az első helyért

Europa Orlando 2015 – Abiad győzött, Tóth Dani 5. lett

Profi testépítők, ha abbahagyják…

 

 

Szerző

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük