Gymbeam gvh vizsgálat jogsértés
Egészségügy Táplálkozás

Jogsértést gyanít a GVH a gymbeam.hu hirdetéseiben

Jogsértést gyanít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a gymbeam.hu hirdetéseiben, ezért versenyfelügyeleti eljárást kezdett az üzemeltetők ellen – közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.

A hivatal szerint a szlovákiai GymBeam s.r.o. és magyarországi leányvállalata, a Gymbeam Hungary Kft. vélhetően több szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat.

Webáruházuk valószínűleg megalapozatlan állításokkal, megtévesztő árfeltüntetéssel, a forgalmazáshoz szükséges bejelentési kötelezettség teljesítése nélkül árusít

– indokolták az eljárást.

A közlemény szerint lehet, hogy több esetben tiltott gyógyhatás-állításokkal hirdetnek termékeket, egészségre vonatkozó állításaik szabálysértők.

Vélhetően elhallgatják ugyanakkor, hogy biztosítják-e a fogyasztói értékelésekre vonatkozó előírást, vagyis azt, hogy a közzétett visszajelzések olyanoktól származzanak, akik valóban megvásárolták, illetve használták az értékelt terméket.

A versenyfelügyeleti eljárás nem jelenti a jogsértés megállapítását, csak a tények tisztázására és ezzel a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Lefolytatásának időtartama 3 hónap, indokolt esetben 2 alkalommal, egyenként legfeljebb 2 hónappal hosszabbítható meg – tették hozzá.

Hasonló esetek:

Vizsgálatot indított a versenyhivatal dr. Gődény videói miatt


Fehérjekészítmények összetevőivel kapcsolatban kamuzott a BioTech, izmos kis bírságot kaptak


Versenyhivatal: az ördögnyelv tényleg egy nagy szar


Hiába adták hozzá nevüket magyart celebek, 32 milliós bírságot kapott a Fatbond nevű kamufogyasztószer forgalmazója


Ne már! Lehet, hogy Kasza Tibi “étrendkiegészítőitől” sem lehet lefogyni? Vizsgálatot indított a hatóság


Gődény nem volt jó reklámarc: 23 millió forintos büntetést kapott miatta a Nutriversum

Szerző

Még szintén kedvelheted...