Joe Weider
Külföldi hírességek

Meghalt Joe Weider, a bajnokok edzője

Joe WeiderJosef E. „Joe” Weider (élt: 1919. november 29 – 2013. március 23.) testvérével, Ben Weiderrel alapította az IFBB –t, valamint a Mr. és Ms. Olympia versenyeket. Több testépítéssel foglalkozó magazin kiadója: Muscle & Fitness, Flex, Men’s Fitness és Shape, valamint egy sor fitneszgép és táplálékkiegészítő gyártója volt. Weidert a modern testépítés atyjának tartják.

Joe-nak igen nehéz gyerekkora, volt, mivel a Nagy Gazdasági Világválság idején született. 12 éves korában eltanácsolták az iskolából, és hogy segítse a család megélhetését, rakodómunkásként kezdett dolgozni a helyi piacon.

Sovány, alacsony gyerek volt, és testvérével, Bennel gyakran voltak a környékbeli gyerekek céltáblái. Csatlakozott egy helyi birkózóklubhoz, hogy önvédelmet tanuljon, azonban az edző látva gyenge fizikumát eltanácsolta, mivel könnyen megsérült volna.

Ez az elutasítás adta meg a kezdőlökést ahhoz a mérhetetlen tudásvágyhoz, amely ma is hajtja, azzal kapcsolatban, hogy hogyan építhetünk nagyobb, erősebb fizikumot. A helyi újságosnál talált testépítéssel kapcsolatos magazinokat, amelyekből megtanulta az alapokat, és arra inspirálták, hogy saját újságot indítson.

1936-ban, 17 éves korában adta ki a Your Physique magazin első számát, amely újságot 1953-ban Muscle Builder magazinná neveztek át. A név 1980-ban újra megváltozott Muscle & Fitness-re.  Weider kiadó-birodalma számos további újságot birtokol: „Mr. America”, „Muscle Power”, Shape magazine, Fit Pregnancy, Men’s Fitness, Living Fit, Prime Health and Fitness, Cooks, Senior Golfer, és Flex. Ezekkel az újságokkal Joe nemzetközi testépítő sztárokat hívott életre, tudományos alapokon nyugvó edzésterveket ismertetett meg az olvasókkal, és legfőképpen arra inspirálta az embereket, hogy változtassanak az életükön.

1961-ben elvette Betty Brosmert, az ötvenes évek legjobban fizetett pin-up modelljét.

Ő dolgozta ki a Weider módszerek néven elhíresült edzésterveket is, valamint több könyvet is írt. Első könyvét 1981-ben adták ki és 2006-ban testvérével Ben Weiderrel társzerzője volt a Vastestvérek című könyvnek. 1983-ban elnyerte az „Év Kiadója” címet. Néhány filmben is feltűnt, leghíresebb alakítása az 1995-ös Charlton Heston-filmben, az „America: A Call to Greatness”-ben volt.

2006-ban Arnold Schwarzenegger adta át Weidernek a Venice Muscle Beach Hall of Fame életműdíját, és beszédében elmondta, hogy ő inspirálta, és miatta jött az Egyesült Államokba.

Joe Weider egész életét annak szentelte, hogy a testépítést népszerűsítse, és az arra érdemes versenyzőkből igazi bajnokokat nevelt.

Köszönjük, Joe!

 

Tévhitek a testépítés körül

Érdekességek Arnoldról

 

 

Szerző

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük