Ismert magyar testépítők is benne voltak a kokszkereskedő bandában – itt tart most az ügy

A 2017 szeptemberében lezajlott X. PANGEA nemzetközi akció eredményeként szeptember 12-én Budapesten, Debrecenben, Berettyóújfaluban, Nyíregyházán, Győrben, Miskolcon, Földesen és Vácon összesen hat gyanúsítottat fogtak el a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársai.

A rendőrség tájékoztatása szerint két budapesti, egy berettyóújfalui, egy debreceni, valamint egy nagyváradi gyanúsítottnak a bíróság 2017. szeptember 14-én elrendelte előzetes letartóztatását.

A nyomozás adatai szerint a 40 éves P. Tamás, a 41 éves B. Kornél, a 35 éves M. Dénes, a 37 éves K. Attila és a 42 éves D. Csaba rendszeresen tiltott teljesítményfokozó szereket, valamint Magyarországon nem engedélyezett egészségügyi termékeket árultak az ország több városában.

Figyeld a videó címét: Illegális “tömegnövelő szerek”

A rendőrök elfogták P. Tamás nevelőapját, a 66 éves L. Andrást, valamint édesanyját, az 58 éves L. Andrásnét is, akik a megalapozott gyanú szerint a férfi megbízásából adtak el a tiltott szerekből, illetve segítséget nyújtottak a bűncselekmény elkövetésében.

A nyomozók látókörébe került a 35 éves budapesti A. Krisztián is, aki a gyanú szerint szintén teljesítményfokozókkal kereskedett, és több ismerősének is azért adott el a doppingszerekből, hogy tovább értékesítsék azokat. A nála tartott házkutatás során közel 3 kilogramm marihuánát is találtak a rendőrök, ezért vele szemben teljesítményfokozó szerrel visszaélés, egészségügyi termék hamisítása és kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A 30 éves nagyváradi N. Endre, aki önként adta fel magát a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon, megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Romániában rendszeresen gyártott tiltott teljesítményfokozó szereket, amelyeket eladott P. Tamásnak azzal a céllal, hogy ő azokat Magyarországon árulja. A bíróság 2017. szeptember 15-én elrendelte az ő előzetes letartóztatását is.

A rendőrök közel 30 helyszínen, többek között debreceni, berettyóújfalui, budapesti lakásokban, illetve edzőtermekben tartottak kutatásokat, amelyek eredményeként több ezer doboz teljesítményfokozó szert, illetve nem engedélyezett egészségügyi terméket, 50 millió forintot valamint több millió forint értékű valutát és nagy értékű személygépkocsikat foglaltak le. A nyomozók az ügy felderítése során több mint 100 tanút hallgattak ki, és összesen 19 gyanúsítottal szemben indítottak eljárást.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.