2008-ban Posta Zsolt gondolt egyet, és lakhelyén, Balmazújvárosban megrendezte az első Balmaz Kupát. Az ország túlsó szegletéből is érkeztek versenyzők, a kezdeményezés tehát igen sikeres volt. 2009-ben a helyszín változott.
Szép számú közönség fogadta a nyíradonyi Harangi Imre rendezvénycsarnokban színpadra lépő testépítőket szombaton. Annak ellenére, hogy a sportolók többsége kezdő versenyző volt, minden kategóriában igen színvonalas küzdelmet láthatott, aki kilátogatott a versenyre, sőt, a döntés nehézsége miatt előfordult némi tanácstalanság is a bírók asztala körül.
Több hónapos kemény diéta eredménye az a test, amit a fiatal testépítők a lehető legtöbb szögből és póz által bemutattak. Minden versenyző oklevéllel gazdagodott, a fődíj egy 100 ezer forintos táplálék-kiegészítő csomag volt, amit az abszolút bajnok, Kis Gábor vihet haza megérdemelten.
Testépítők és erősemberek pontozták a versenyzőket, a zsűri tagjai Kaszás Andrea, Kathi Béla, Pengő Tamás, Szabó Zsolt és Balogh Antal voltak.
Porondmesterként Varga László (Guldi) igyekezett fárasztani a közönséget agyafúrt poénjaival, mivel az eredetileg felkért műsorvezető, Szakács Sándor egészségügyi problémákkal küszködött.
III. Nyíradony Kupa 2010, eredménylista:
Könnyűsúly (-75kg)
Helyezés
1. Kis Gábor
2. Peidl Gábor
3. Vu Dinh Mujnh
4. Farkas Bálint
5. Szűcs Dániel
6. Disznós Krisztián
7. Tóth Norbert
8. Müller Márk
9. Kovács Attila
10. Mészáros József
11. Baranyai Lajos
Középsúly ( -85kg)
Helyezés
1. Szűcs Doszpoly Tibor
2. Kharwat Dávid
3. Szabó László
4. Váradi Attila
5. Turbucz László
6. Schai Róbert
7. Sípos Gábor
8. Mátéka Zsombor
9. Csontos Csaba
10. Nagy Sándor
11. Szántai Sándor
12. Oláh Tibor
Nehézsúly (+85kg)
Helyezés
1. Penkó Gábor
2. Kerek Attila
3. Saitz Attila
4. Tasi Gergő
Abszolút
Helyezés
1. Kis Gábor
2. Szűcs Doszpoly Tibor
3. Penkó Gábor
Open
Helyezés
1. Kis Gábor
2. Szabó Lajos
3. Simon-Fiala János
4. Szűcs Doszpoly Tibor
5. Papp László
6. Felföldi Zsolt