Gerincsérv után is van élet?

Üdvözletem!

Egy kis előzmény: Negyvenegy éves múltam, immáron kb tizennégy éve nem edzek. Az ágyéki csigolyáknál gerincsérvem alakult ki, ami miatt abbahagytam a sportot. Körülbelül 8 éve aztán megműttettem magam és azóta “rendben vagyok”. Odafigyelek a helye testtartásra, hajolás, emelés stb., mindenre. Nem kezdtem el újra a testépítést.

Három éve búvárkodom és ott is vannak azért “nehéz helyzetek”. A felszerelés, az ólom, stb. van, amikor kb harminc kilóval csalingázunk össze-vissza. Ez persze nem nagy súly egy egészséges embernek, vagy aki sportol, de nekem a műtét miatt nem kis teljesítmény. Elvileg még tíz kilót sem emelhetnék, de szerencsére tévedett, vagy túlságosan is aggódó volt a dokim. Szóval a lényeg, hogy jobban terhelem magam, mint amennyire elvileg szabadna és nincs gond. Emiatt megfordult a fejemben, hogy ismét, természetesen csak “finoman” elkezdeném a testépítést. Az erős hátizmok amúgy is jók a gerinc megtartása miatt.
 
Első kőrben a háziorvosnál voltam, hogy adjon valami sportorvos címet, akivel konzultálhatok. Ő azt mondta, hogy nyugodtan edzhetek, csak úgy kell vigyáznom a gerincemre, mintha hetven éves lennék.
 
Ezek után a kérdésem az lenne, hogy van e esetleg az ismeretségi köreitekben olyan valaki, aki hasonló gerincproblémákkal is edz? Vagy ti mit tanácsolnátok, a tapasztalataitok alapján? Természetesen arra magamtól is rájöttem, hogy a szabad súlyokat nagy valószínűséggel mellőznöm kell majd és főleg gépeket kell használnom, kímélendő a gerincet.
 
Köszönöm előre is a választ, észrevételt, tanácsot, mindent!
 
—————————————————————————————————
 
Üdv!
 
Nincs ilyen személy az ismeretségi körünkben, de ha olvasóink között van olyan, aki hasonló cipőben jár, kommentben reagálhat.

Vélemény, hozzászólás?