Az iráni Mehran Beiramiről nem sokat tudunk, de annyi bizonyos, a jobb karjának hiánya sem jelent számára akadályt, hogy testépítő versenyeken induljon.
Mi a franc? – kérdezhetik joggal, akik egy kicsit összetettebb gondolkodásra is képesek. Hogy verhet meg ez a fiú bárkit is, hiszen így eleve 0 pont a szimmetriája. Pedig helyezéseket is ért el, erről tanúskodik ez a fotó is (bár lehet, hogy ő volt az egyetlen induló, mint néhány éve Győzike):
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Persze simán meríthetünk belőle motivációt is, például ha olyan semmiségek miatt nyavalygunk, mint hogy:
unalmas a csirke és a rizs,
nincs kedvem edzeni, de azért jól akarok kinézni,
nem nő kellő mértékben a tömegem,
nem fogyok megfelelő ütemben.
Ilyenkor nézz rá erre a srácra, aki szemmel láthatóan ritkán hagy ki edzést, és az étkezése is elég tiszta lehet.
A vállvonogatást így csinálja:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Azért mielőtt az égig magasztalnánk: nem, ő sem naturál, és ép végtagokkal sem leszel soha ilyen száraz, ha nem használsz doppingszereket:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon