Fekvenyomó Eb: magyar Európa-csúcs, két arany – és egy ronda világrekord

Két aranyérmet nyertek a hazai versenyzők csütörtökön a budapesti fekvenyomó Európa-bajnokságon.

A Magyar Erőemelő Szövetség tájékoztatása szerint a harmadik versenynapon a felnőttek versenyeit rendezték és Rozsnyai Kovács Aletta – 120 kg-mal – a 69 kilogrammosok, Szabó Ágnes – 152,5 kg-mal – pedig a +84 kilogrammosok között diadalmaskodott.

Rozsnyai Kovács Aletta 120 kilós nyomása új Európa-csúcsot ért:

A két arany- mellett három magyar ezüstérem is született a Budapesti Kongresszusi Központban, Nyers Mónika – 102,5 kg (52 kg), Palágyi Zsanett – 112,5 kg (63 kg) és Kubatov Géza – 222,5 kg (105 kg) révén.

A férfiak 83 kilós súlycsoportjában született egy olyan világrekord, ami ismét felkorbácsolhatja a túlzott hidalást ellenzők indulatait. A francia Mehdi Sahari által végrehajtott 220 kilós nyomás természetesen teljesen szabályos volt, de hát nézzétek, mekkora utat tett meg a rúd. Talán ha 10 centit. Itt bizony nagy előnyt jelent a hajlékonyság, de kérdés, hogy ennek mennyi köze van a fizikai erőhöz.

11 érmet nyertünk szerdán

Szerdán három aranyat, egy ezüstöt és hét bronzérmet szerzett a hazai válogatott. Schauer Kornél 217,5 kg-mal a masters I-es korosztályban aranyérmes lett a 120 kilogrammosok között. Ugyancsak Európa-bajnoki címet szerzett Sajben Dániel 80 kg-mal az ifik 59 kilós súlycsoportjában és Susa Olivér 196 kg-mal az ifik 105 kilós kategóriájában, utóbbi Európa-rekordot döntött. Sallai Eszter 100 kilós nyomásával a junior 69 kilós mezőnyben második lett a Budapesti Kongresszusi Központban zajló kontinensviadalon.

Bronzéremmel zárt Tóth László 162,5 kg-mal (masters I, 74 kg), Keller Bortnyik Lujza – 42,5 kg-os nyomással (ifi, 52 kg), Paul Johanna – 62,5 kg-mal – (ifi, 63 kg), Mucsi Noémi 52,5 kg-mal – (ifi, +84 kg), Nagy Zoltán 117,5 kg-mal (ifi, 74 kg), Budai Kristóf Bence 190 kg-mal (junior, 105 kg) és Bereczky Király Szilárd 212,5 kg-mal (junior, 120 kg).

Érdekesség, hogy a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke, Berke Lóránd is indult az Eb-n, ő az ötödik helyet szerezte meg a masters I-es korosztályban a 93 kilósok között. Berke 167,5 kilót nyomott, RAW csúcsa egyébként 187,5 kg, de azt a 105 kilós súlycsoportban produkálta.

A folytatásban a ruhás versenyek következnek az Eb-n, eddig ugyanis RAW-ban avattak bajnokokat. Az Európa-bajnokság – melyen 27 ország több mint 670 sportolója vesz részt – vasárnapig tart.