Fekete László
Bulvár

Fekete László bekeményít: párbajra hívja a magyar erősembereket

Egyszer és mindenkorra tisztázni akarja az erőviszonyokat Fekete László – írja a Blikk. Szerinte rajta kívül mindenki más jogtalanul nevezi magát „Magyarország legerősebb emberének”, ezért kihívta az ország többi erős emberét, hogy a pénteki versenyen kiderüljön, ki az, aki jogosan használhatja.

Az én és a családom becsületébe gázolnak ezek az emberek évek óta! Több olyan személy van, aki különböző számokban rekordernek hirdeti magát, ám az általuk megadott számok, eredmények messze nem a legjobbak. Éppen ezért egy nyílt, mindenki által látogatható versenyen szeretném, ha megmutatnák nekem és szintén világbajnok fiaimnak, hogy mit tudnak. Itt az ideje, hogy szemtől szemben kiálljanak ellenünk

– jelentette ki Fekete László, aki elsősorban Nagy Ákossal és Darázs Ádámmal szeretne megmérkőzni.

A kihívottak azonban húzódoznak, azt mondják, van elég bajuk Fekete hóbortjain kívül is.

Közel 20 évig bujkált a kihívásom elől Fekete László. Most meg kitalálja, hogy három hét múlva versenyezzünk. Szánalmas 

– mondta Darázs Ádám.

Nagy Ákos a hivatalos oldalán reagált Fekete meghívására.

Magam sportolónak, nyitott, gondolkodó magyar embernek tartom. Nem szeretnék belemenni sem médián keresztüli, sem más nyilatkozat- és ideológiai háborúba

– írta válaszában.

A köztudatban még mindig az él, hogy Fekete László többször is elnyerte a „világ legerősebb embere” címet. Hogy ez mennyire nincs így arról ebben a cikkben írtunk korábban.

 

A „Kondis Béla” jelenség, avagy utolsókat rúgja a testépítés?

„Köpd ki, ha finom!” – Jack Lalanne, egy igazi példakép

Az ideális edzőterem – itt edzünk mi!

A trendi gyúrós

Milyen a jó személyi edző?

A világ legnagyobb bicepsze? Most lehet hányni!

 

Szerző

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük