Blog

Ezért szeretjük Berki Krisztiánt!

Férfi tornából az utóbbi évtizedekben nem voltunk túlságosan elkényeztetve. Hol van már Magyar Zoltán két olimpiai aranyérme (1976, 1980)? Borkai Zsolt 1988-as győzelme?

A 2012-es londoni olimpia egyik legszebb magyar sikere volt Berki Krisztián győzelme. Az akkor 27 éves tornász Csollány Szilveszter 2000-es, gyűrűn szerzett aranyérme után tudta ismét megörvendeztetni a tornasport rajongóit. A már kétszeres világ- és hatszoros Európa-bajnok, 27 éves tornásznak ez volt az első olimpiája, Pekingbe nem sikerült kijutnia. 

Meg is jegyezte, furcsa érzés, hogy az első olimpiáján mindenki aranyat vár tőle, de nem érzi tehernek az elvárásokat, hiszen gyerekkora óta ezért az eredményért dolgozik nap mint nap – írta az Origo annak idején.

Berki egy rontás miatt a selejtezőből csak az ötödik helyen jutott be a döntőbe, de ott már brillírozott.  Tökéletes gyakorlatot mutatott be, és bár az utolsóként pódiumra lépő nagy ellenfél Smith hiába kapta meg ugyanazt az összpontszámot, a magyar versenyző mozgását szebbnek látták a pontozók.

 

További pályafutása

A 2013-as Európa-bajnokságon második helyen végzett lólengésben. A világbajnokságon a selejtezőben leesett a szerről, így nem került a lólengés döntőjébe.

2014-ben ismét Eb második lett. A világbajnokságon csapatban 20., a lólengés selejtezőjében első lett. A lólengés döntőjében aranyérmet szerzett.

2015-ben vállműtétje miatt nem indult az Európa-bajnokságon. A 2015-ös világbajnokságon lólengésben 11. lett és nem jutott a döntőbe, csapatban a 22. helyen végzett.

Berki Krisztián rontott az októberi glasgow-i kvalifikációs világbajnokság selejtezőjében, csak 11. lett, így nem jutott döntőbe, azaz elszálltak az esélyi a riói kvótára. Címvédés tehát biztosan nem lesz.

 

Berki Krisztián – adatok

Született: 1985. március 18., Budapest

Állampolgársága: magyar

Nemzetisége: magyar

Foglalkozása: szertornász

Magasság: 178 cm

Súly: 70 kg

Tornászpályafutása

Klub:

KSI (–2007)

Újpesti TE(2007–)

Edző   Kovács István

 

Olimpiai játékok

arany

2012, London

lólengés

Világbajnokság

ezüst

2007, Stuttgart

lólengés

ezüst

2009, London

lólengés

arany

2010, Rotterdam

lólengés

arany

2011, Tokió

lólengés

arany

2014, Nanning

lólengés

Európa-bajnokság

bronz

2004, Ljubljana

lólengés

arany

2005, Debrecen

lólengés

arany

2007,Amszterdam

lólengés

arany

2008, Lausanne

lólengés

arany

2009, Milánó

lólengés

arany

2011, Berlin

lólengés

arany

2012, Montpellier

lólengés

ezüst

2013, Moszkva

lólengés

ezüst

2014, Szófia

lólengés

 

 

 

Junior Európa-bajnokság

ezüst

2002,

Patrasz

lólengés

Universiade

arany

2009, Belgrád

lólengés

 

 

 

Mesterfokú magyar bajnokság

arany

2002

lólengés

arany

2003

lólengés

arany

2004

lólengés

arany

2005

lólengés

arany

2006

lólengés

arany

2007

lólengés

arany

2008

lólengés

arany

2009

lólengés

 

Díjak, elismerések

Az év magyar férfi sportolója (2010, 2011, 2014[12]) (a sportújságírók szavazata alapján)
Az év magyar sportolója (2010, 2011) (a Nemzeti Sportszövetség díja)
Az év magyar tornásza (2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014)
Junior Prima díj (2007)
Újpest díszpolgára (2012)
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2012)
Budapest díszpolgára (2012)
Nagyecsed díszpolgára (2012)
Az év magyar sportolója választás második helyezettje (2012)

 

Amiről egy kezdő testépítő hallani sem akar

Arnold tanácsai kezdő testépítőknek

Legjobb dolgok, amiket valaha tettem – Erőemelő okosságok

Nehezen fejlődőknek – a „hardgainer” életmód

10+1 leggyakoribb diétás tévhit

Legnagyobb hülyeségek, amiket edzés után elkövethetsz

Szerző

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük