Mr. Olympia – a testépítés nagyjai

1965 óta rendezik meg a Mr. Olympia-versenyeket, és az aktuális győztes a 21. században is elmondhatja magáról, hogy egy évig ő viselheti a világ legjobb testépítője címet . Fussuk át, hogyan is indult útjára a Mr. Olympia verseny onnantól kezdve, hogy Joe Weider a fejébe vette, új szintre emeli a testépítő sportot.

Szóval a (teljes joggal) testépítés atyjának nevezett Joe az 1960-es évek elején azon morfondírozott, hogy az akkortájt zajló versenyek egyike sem volt méltó arra, hogy eldönthesse, ki a világ jelenlegi legjobb testépítője, és kezébe foghassa a legendés Eugene Sandow-t ábrázoló szobrocskát.

Mintegy látnokként meg volt róla győződve, hogy ez a sport nagy jövő előtt áll, és megéri beleinvesztálni egy kis lóvét. A gondolatot tett követte, és 1965. szeptember 18-án a Brooklyn Zeneakadémián megkezdődött az első Mr. Olympia-verseny.  

Larry Scott, az első Mr. Olympia

Mindenki Larry Scott színpadra lépését várta, aki addigra már szerzett némi hírnevet magának. Többek között elhódította a Mr. America, a Mr. World és a Mr. Universe címeket is. Senki nem tudott korábban olyan bicepszeket építeni, mint Larry. Itt olvashatsz róla többet, hogyan csinálta.

Joe Weider rájött, hogy Larry Scott nagyon is megfelelő ahhoz, hogy népszerűsíteni lehessen vele az akkor még nem túl széles körben ismert testépítést. Ez a fiú maga volt a megtestesült amerikai álom.

Nagy meglepetés nem is történt, Larry magabiztosan hódította el a ’65-ös és a 66-os Mr. Olympia-címet is, majd bölcsen a visszavonulás mellett döntött.

Sergio Oliva és Arnold Schwarzenegger

Az 1967-es Olympia a kubai óriásról, „A Legenda” néven is emlegetett Sergio Oliva-ról szólt. Hatalmas tömegével és kidolgozottságával lenyűgözte a közönséget, csakúgy, mint a bírókat. Néhányan ugyan megkérdőjelezték, hogy tényleg jobb volt-e a második helyezett Chuck Sipes-nál, de a rá következő évben csitultak a kedélyek. Oliva a testépítés egyeduralkodója lett, de 1969-ben már kopogtatott az utód.

Bizony, ő volt Arnold, a mindössze 22 éves „Osztrák Tölgy”, aki ekkor még alulmaradt Olivával szemben, de szentül megfogadta, hogy ez volt az utolsó, hogy legyőzte őt a kubai. Maga Arnold is ír erről a versenyről életrajzi könyvében. A ’69-es Mr. Olympián tanulta meg, hogy a pszichikai hadviselés milyen fontos. Saját kárán kellett rájönnie, ugyanis ezen a versenyen szólította őt a színpadon „babe”-nek Oliva. A zöldfülű Arnoldnak egy éve volt, hogy feldolgozza a traumát, és mi tagadás, sikerült is neki.

Az 1970-es Mr. Olympián Oliva a második helyre szorult – ezt is többen vitatták, de már tényként kezelhették: új csillag született. Arnold szívóssága és a sport iránti alázata meghozta gyümölcsét, és 23 évesen begyűjtötte élete első Sandow-trófeáját. Manapság már elképzelhetetlen, hogy ilyen fiatalon nyerjen valaki, de 25 év alatti versenyzőt a top 3-ban sem látunk.

Arnold, a legyőzhetetlen

1971-ben fordult elő először, hogy a versenyt nem New Yorkban rendezték. A helyszín ezúttal Párizs volt. Érdekesség, hogy az IFBB alá tartozó Mr. Olympia-val azonos időben rendezték a konkurens szövetség a NABBA versenyét is. Az Arnoldtól félő gyáva kukacok inkább ezen vettek részt. Arnie sima győzelmet aratott.

Az 1972-es Mr. Olympiát a németországi Essenben rendezték, és óriási küzdelmet hozott Arnold és Oliva között. Bokszmeccsen úgy mondanánk, megosztott pontozással nyert Arnold. Ami tény, 7 bíróból 4 hozta ki győztesnek az osztrák testépítőt, míg hárman a kubai mellett kardoskodtak.

Már 1973-at írunk, amikor a versenynek ismét New York ad otthont. Arnold győzelme sokkal simább volt, mint előző évben, de a következő megmérettetésre kettőzött erővel kellett készülnie. Feltűnt ugyanis egy óriási fickó, a majdnem kétméteres, több mint 120 kilós fenevad, Lou Ferrigno. Arnold a maga 107 kilójával tisztában volt vele, hogy tömegben nem tudja Lou-t megverni, de a testépítés azért ennél többről szól.

1974-ben járunk, és nagy fogadkozásai ellenére Ferrigno nemhogy Arnoldot, de még a roppant mód szimmetrikus fizikummal színpadra álló Serge Nubret-t sem tudta lenyomni. Be kellett érnie a harmadik hellyel, az Tölgy pedig bezsebelte ötödik Mr. Olympia címét is.

Az 1975-ös verseny ismét New Yorkon kívül, a dél-afrikai fővárosban, Pretoria-ban zajlott. Lou Ferrigno edzésen fogait összeszorítva üvöltötte Arnold nevét. Rögeszméjévé vált, hogy le kell győznie riválisát, és tényleg minden lehetséges eszközt be is vetett. Azzal viszont nem számolt, hogy Arnold sem volt az a babérjain ülő típus, és egy minden korábbinál lenyűgözőbb fizikummal agyonvert mindenkit. Ráadásul Nubret megint befért a két nagyágyú közé. Szegény Lou Ferrigno, igazán szimpatikus fickó – ahogyan az a verseny közben forgatott Pumping Iron filmből is kiderül.

Győzelme után Arnold bejelentette visszavonulását, elszívott egy füves cigit, és új célokat tűzött ki maga elé. Mivel a testépítésben már mindent megnyert, beindította filmes karrierjét.

Arnold után

Visszatérve a Mr. Olympia krónikájához, az 1976-os év az ohioi Columbus-ban Arnold legjobb barátjának, Franco Columbunak hozott szerencsét. Nem véletlen ez a szó, hiszen Frank Zane-nel szemben aratott győzelme sokak szemében keltett visszatetszést. Szóval vitatták rendesen a dolgot, mire Columbu sebtében bejelentette visszavonulását.

Zane azonnal megkezdte a felkészülést a következő Olympia-ra, és 1977-ben sikeresen el is hódította a világ legjobb testépítője címet. A következő két verseny is Frank Zane sikerét hozta, mellyel sikerült bebizonyítania,  – bár Ferrigno kudarcai óta azért sejthető volt – hogy a testépítés nem kizárólag a tömegről szól. Zane minden idők az egyik legszimmetrikusabb versenyzője, aprólékos kidolgozottsága sokakat inspirált a súlyzós edzés elkezdésére.

1980-ban még a legtöbben úgy vélték, Frank Zane begyűjti az ötödik Sandow szobrot is, és lassan Arnold nyomdokaiba lép. Még akkor sem igazán gyanakodott senki, amikor Arnold is megjelent az akkori Mr. Olympia helyszínéül szolgáló Sydney Operaházban. A kedélyeket azzal a kamuval sikerült lecsillapítani, hogy Arnold csak mint tévés kommentátor, valamint a testépítés népszerűsítésére érkezett nagykövetként csak „civilben” érkezett meg a helyszínre.

Ez az elméletük megdőlt, amikor a nevét az indulók között említették. Arnold közel sem volt olyan hibátlan formában, mint az előző versenyén, de tömegével egyértelműen riválisai – Chris Dickerson és az addigra már háromszoros Mr. Olympia Frank Zane –  fölé tudott nőni. Ez volt Arnold utolsó profi versenye, és állta a szavát: az 1969-es Olivától elszenvedett veresége óta nem tudta legyőzni senki.

Az  1981-es Olympiára visszatért Franco Columbu, és ismét csak vitatott körülmények között, de sikerült másodjára is győznie. Második helyre szorult Chris Dickerson, a dobogó harmadik fokára pedig a félelmetes lábizmairól híres Tom Platz állhatott fel.

Dickerson már két második hellyel is büszkélkedhetett, mire 1982-ben, Londonban végre sikerült győznie. Olyan neveket utasított maga mögé, mint a háromszoros Mr. Olympia Frank Zane, vagy Casey Viator, a Heavy Duty módszer nagykövete. Gyorsan vissza is vonult, igaz, ekkor már bőven 40 év fölött járt.

1983-ban München adott otthont a testépítés legrangosabb versenyének, és a három esélyes közül a libanoni Samir Bannout bizonyult a legjobbnak. Nagyot küzdött Mohamed Makkawy-val, de a surranópályán már ott volt Lee Haney.

A Lee Haney-hegemónia

Haney pedig a következő évben megcsinálta. 112 kilósan állt színpadra, és példátlan sűrűségével és kidolgozottságával utasította maga mögé Makkawyt. A német Jusup Wilkosz elcsípte a harmadik helyet – sokat köszönhetett híres tricepszének. Az 1984-es Mr. Olympia összdíjazása itt már 100 ezer dollár volt.

A következő években folytatódott a Haney-hegemónia. 1985-ös kihívóit, Albert Beckles-t és Rich Gasparit meggyőző fölénnyel verte Belgiumban. 1986-ban Columbusban ismét győzött, és megcélozta Arnold hat Mr. Olympia címének beállítását. Nem hozott meglepetést 1987 sem, Haney Svédországban is könnyedén nyert.

1988-ban, Los Angelesben sem tudta senki megállítani. Ekkor már 150 ezer dollár volt a verseny összdíjazása, és Lee Haney ötszörös Mr. Olympiaként szerepelt az újságok címlapján.

1989-ben az olasz Adria partján fekvő Rimini adott otthont a versenynek, és Haney ekkor érezhette először, hogy veszélyben lehet a címe. Kemény ellenfeleit végül legyűrte, Lee Labrada, és  Vince Taylor nem tudta átvenni a hatalmat.

Az 1990-es chicagoi Mr. Olympia helyezettjei között már 200 ezer dollárt osztottak szét. Az előzsűrizés után Haney két pontos hátrányban volt, de a pózolást követően fordult a kocka, és ha nehezen is, de sikerült ismét megvernie Labradát.

1991 volt a Haney-korszak utolsó éve. Minden eddiginél veszélyesebb kihívója, az angol Dorian Yates méretben talán felül is múlta, de legyőzni ő sem tudta. Hogy mikor sikerült volna neki, soha nem derül már ki, mert Haney a versenyt követően, nyolcszoros Mr. Olympiaként visszavonult.

Dorian Yates

Kezdődhetett a Dorian Yates–korszak. Az angol fenomén 1992-ben Helsinkiben diadalmaskodott, maga mögé utasítva Kevin Levrone-t. Az 1993-as atlantai győzelméhez sem férhetett semmi kétség. Versenysúlyát 116 kilóra növelte, és a szimmetria hercege, Flex Wheeler sem tudta megszorongatni.

1994-ben aztán történt valami. Yates márciusban rotátorköpeny-sérülést szenvedett, majd egy hónappal később elszakította a bal combfeszítőjét. Erejét és elszántságát mutatja, hogy így is színpadra állt, és Atlantában megszerezte harmadik Mr. Olympia-trófeáját.

Az 1995-ös, ismét Atlantában rendezett versenyre Dorian Yates összekapta magát, és élete legjobb formájában diadalmaskodott Kevin Levrone és a hihetetlenül masszív tömeget prezentáló Nasser El Sonbaty előtt. A dobogóról olyan legendák szorultak le, mint Flex Wheeler, Shawn Ray, vagy Chris Cormier. Ez volt a Mr. Olympia sorozat 30. állomása, és a Joe Weider iránti tiszteletből mind a kilenc addigi győztes megtisztelte jelenlétével az eseményt.

1996-ban Chicagóba utazott a testépítés krémje, és a „szeles város” közönsége nem tartotta kizártnak, hogy trónfosztásnak lesznek tanúi. Tény, hogy Yates kihívói, Shawn Ray és Kevin Levrone csúcsformában voltak, de tudjuk jól, hogy az uralkodó Mr. Olympiát nagyon meg kell verni ahhoz, hogy elveszítse címét. Nasser El Sonbatyt utólag kizárták a versenyből, mert megbukott a vízhajtó teszten. Egyébként harmadik helyen végzett volna.

Egy évvel később Sonbaty volt az egyetlen valamirevaló ellenfél, de bár szorongatta, nem tudta megverni Yates-t, aki 1997-es győzelmével hatodik Sandow szobrocskáját is elnyerte. Talán egy fokkal jobban örült a mellé járó 110 ezer dolláros csekknek.

Csak utólag derült ki, hogy Dorian szakadt tricepsszel versenyzett, de ezt taktikusan nem verte nagy dobra. A verseny után megműttette a sérült testrészt, de okosabbnak látta, ha visszavonul.

Ronnie Coleman és Jay Cutler

1998-ban új Mr. Olympiát ünnepelhetett a nagyérdemű. Az addig dobogóra sem kerülő texasi zsaru, Ronnie Coleman győzött Flex és Nasser előtt. Bár az előző versenyeken Ronnnie nem alkotott maradandót, rendesen pakolta magára a tömeget, és olyan háttal és bicepsszel jelent meg, hogy végül hajszállal, de sikerült Wheeler fölé kerekednie.

1999-re Ronnie még nagyobbra nőtt, és hiába volt Chris Cormier élete formájában, csak a harmadik helyre volt elég. A második ismét Flex Wheeler lett, aki az eredmény hallatán roppant sportszerűtlenül hátat (egyes források szerint segget) fordítva a bíróknak kimutatta középső ujját. Nem is csoda, ha ezek utána Flexnek meg kellett elégednie az örök második „megtisztelő” címével.

Ettől az évtől kezdve a Mr. Olympia versenynek Las Vegas ad otthont.

2000-ben még rá tudott tenni egy lapáttal, és hiába fogadkozott Flex és Levrone, Ronnie egyszerűen legyőzhetetlen volt azon az éjszakán.

A rá következő évben azonban rendesen megszorongatták Ronnie tökeit. Az előző évben 9. helyen végzett Jay Cutler irdatlan tömeg pakolt fel, és az első két kör után még vezetett Ronnie előtt. Gyakorlatilag meg is verte volna, ha nincs az esti show, Ronnie megy a levesbe. De a 2001-es év még bőven Ronnie-ról szólt.

2002-ben Jay Cutler nem indult az Olympián, így Ronnie viszonylag könnyedén verte a mezőnyt, és tornyosodott Kevin Levrone és Chris Cormier fölé.

2003-tól kissé állóháború érzete lett a dolognak. Ronnie első, Jay második. Ez a két versenyző olyan magasan nőtt a többiek fölé, hogy joggal tarthattunk attól, hogy unalomba fullad a verseny. 2006-ig ez így is ment, a dobogó harmadik fokára Gustavo Badell, Dexter Jackson és Victor Martinez kapaszkodott még fel.

A 2006-es Mr. Olympia szenzációt hozott. Jay Cutler legyőzte Ronnie Colemant! Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy sokszoros bajnokot – Ronnie addigra már nyolcszoros győztes volt – megvernek. De Ronnie nem akart biztonsági okokból visszavonulni.

2007-ben Jay megvédte címét, és bár Martinez az egyik fordulóban jobb volt nála, összesítésben nem tudta legyőzni. Azért érezhető volt, hogy Jay Cutler korántsem annyira domináns, mint előtte Coleman, vagy Haney.

Mintegy bizonyítékképpen 2008-ban Cutler el is vesztette Mr. Olympia címét. A már jónéhány éve ott sunnyogó Dexter Jacksonnak sikerült a bravúr, és ugyan jóval kisebb tömeggel rendelkezett, élessége és kidolgozottsága megérdemelt győzelmet jelentett. Jay-re szorosan tapadt barátja, Phil Heath, aki harmadik helyével jelezte, hogy a következő években vele is számolni kell.

Egyedülálló címvisszahódítás 

2009-ben aztán olyan történt, ami a Mr. Olympiák során páratlan. A legyőzött címvédő visszahódította trófeáját. Jay Cutler ismét diadalmaskodni tudott. Ráadásul Dexter elé bejött a texasi akcentussal beszélő Branch Warren is.

2010-ben lett nyilvánvaló, hogy Phil Heath a legkomolyabb trónkövetelő, de ebben az évben még nem volt jobb Jay-nél. Branch Warren lett a harmadik, és 7. helyezést ért el az akkor még nem annyira ismert Kai Greene, aki félelmetes tömegével keltett riadalmat a topversenyzőkben.

Phil Heath

2011 a generációváltás éve volt. Jay nem tudta megvédeni címét, és Phil Heath személyében új Mr. Olympiát avattunk. Gömbölyű formái, kidolgozottsága verhetetlen volt. És lám, Kai Greene életében először dobogóra állhatott.

2012-ben Jay Cutler nem indult, többek között sérülések is hátráltatták az akkor már 39 éves versenyzőt. Phil Heath győzelme megkérdőjelezhetetlen volt, mint ahogyan Kai Greene második helye is. Kicsit hasonló volt a sztori, mint a Ronnie-Jay párharc éveiben, mert a 3. helyezett Shawn Rhoden már jócskán leszakadva követte a két szupersztárt.

2013. elején Jay Cutler bejelentette, hogy felkészül és indul a Mr. Olympián. Bár ne tette volna! Sérülésekkel szabdalt testtel és nem tökéletes kondíciójával hatodik lett – sokan ezt is túl hízelgőnek tartják neki. Az első két helyezett továbbra is az „érinthetetlen” duó: Phil Heath és Kai Greene.

2014-ben folytatódott tovább Phil és Kai csatája, továbbra is Phil győzelmével. 2015-ben viszont Kai Green nem tudott megegyezni az IFBB-vel, és kihagyja a Mr. Olympiát. Phil Heath hét Mr. Olympia-győzelemig jut, beérve ezzel Arnoldot. 2018-abn aztán kikap Shawn Rhodentől, majd Rhoden egy zaklatási ügy miatt nem indulhat a 2019-es versenyen. Így egy egészen nyílt, izgalmas Mr. Olympián Brandon Curry nyeri el a Sandow-szobrot.

Majd 2020-ban végre csúcsra ér az egyiptomi óriás, Mamdouh „Big Ramy” Elssbiay, aki tömegben szinte verhetetlen a színpadon. 2021-es címvédése után a rá következő évben is Ramy a Mr. Olympia első számú esélyese.

Az eddigi Mr. Olympia-győztesek és a díjazások

Év	Díjazás	Győztes	Helyszín
1965	$1,000	Larry Scott	New York, USA
1966	$5,000	Larry Scott	New York, USA
1967	$1,000	Sergio Oliva	New York, USA
1968	$1,000	Sergio Oliva	New York, USA
1969	$1,000	Sergio Oliva	New York, USA
1970	$1,000	Arnold Schwarzenegger	New York, USA
1971	$1,000	Arnold Schwarzenegger	Paris, France
1972	$1,000	Arnold Schwarzenegger	Essen, West Germany
1973	$1,000	Arnold Schwarzenegger	New York, USA
1974	$1,000	Arnold Schwarzenegger	New York, USA
1975	$2,500	Arnold Schwarzenegger	Pretoria, South Africa
1976	$5,000	Franco Columbu	Columbus, USA
1977	$10,000	Frank Zane	Columbus, USA
1978	$15,000	Frank Zane	Columbus, USA
1979	$25,000	Frank Zane	Columbus, USA
1980	$25,000	Arnold Schwarzenegger	Sydney, Australia
1981	$25,000	Franco Columbu	Columbus, USA
1982	$25,000	Chris Dickerson	London, UK
1983	$25,000	Samir Bannout	Munich, West Germany
1984	$50,000	Lee Haney	New York, USA
1985	$50,000	Lee Haney	Brussels, Belgium
1986	$55,000	Lee Haney	Columbus, USA
1987	$55,000	Lee Haney	Gothenburg, Sweden
1988		Lee Haney	Los Angeles, USA
1989		Lee Haney	Rimini, Italy
1990	$100,000	Lee Haney	Chicago, USA
1991	$100,000	Lee Haney	Orlando, USA
1992	$100,000	Dorian Yates	Helsinki, Finland
1993	$100,000	Dorian Yates	Atlanta, USA
1994	$100,000	Dorian Yates	Atlanta, USA
1995	$110,000	Dorian Yates	Atlanta, USA
1996	$110,000	Dorian Yates	Chicago, Illinois, USA
1997	$110,000	Dorian Yates	Los Angeles, USA
1998	$110,000	Ronnie Coleman	New York, USA
1999	$110,000	Ronnie Coleman	Las Vegas, USA
2000	$110,000	Ronnie Coleman	Las Vegas, USA
2001	$110,000	Ronnie Coleman	Las Vegas, USA
2002	$110,000	Ronnie Coleman	Las Vegas, USA
2003	$110,000	Ronnie Coleman	Las Vegas, USA
2004	$120,000	Ronnie Coleman	Las Vegas, USA
2005	$150,000	Ronnie Coleman	Las Vegas, USA
2006	$155,000	Jay Cutler	Las Vegas, USA
2007	$155,000	Jay Cutler	Las Vegas, USA
2008	$155,000	Dexter Jackson	Las Vegas, USA
2009	$200,000	Jay Cutler	Las Vegas, USA
2010	$200,000	Jay Cutler	Las Vegas, USA
2011	$200,000	Phil Heath	Las Vegas, USA
2012	$250,000	Phil Heath	Las Vegas, USA
2013	$250,000	Phil Heath	Las Vegas, USA
2014	$275,000	Phil Heath	Las Vegas, USA
2015	$400,000	Phil Heath	Las Vegas, USA
2016	$400,000	Phil Heath	Las Vegas, USA
2017	$400,000	Phil Heath	Las Vegas, USA
2018	$400,000	Shawn Rhoden	Las Vegas, USA
2019	$400,000	Brandon Curry	Las Vegas, USA
2020	$400,000	Mamdouh „Big Ramy” Elssbiay	Orlando, USA
2021	$400,000	Mamdouh „Big Ramy” Elssbiay	Orlando, USA

Orvosok és a testépítés

A testépítés története

Kell-e bukásig edzeni?

Diéta és edzés testalkat alapján

Naturál testépítés?