Szombaton lesz a 2017-es Mr. Olympia. Az expó ugyan már csütörtökön megkezdődik, és számos mellékszál fonja át az igazi nagyok versenyét, de minket – szokásunkhoz híven – csak a férfi testépítés királykategóriája érdekel. Bikinis modelleket máshol is lehet nézegetni, a bermudagatyás srácokat meg inkább hagyjuk.Nézzünk inkább egy kicsit vissza, és vegyünk sorra néhány érdekes tényt, adatot, meghökkentő sztorit a testépítés legfontosabb versenyével kapcsolatban.

Volt-e magyar versenyző az Olympián? Erre nehéz válaszolni, igen is meg nem is. Színpadon egyetlen magyar születésű versenyző állt a legnagyobbak között, a gyermekkora óta Amerikában élő és USA-állampolgársággal rendelkező Kal Szkalak (született Szkalák Kálmán), aki igen komoly, összetett ötödik helyezést ért el 1978-ban. Csakhogy az ő magyar identitása finoman szólva megkérdőjelezhető.
Az egyetlen magyar állampolgár, aki a nagy Mr. Olympiára kvalifikációt szerzett, az Kiss Jenő volt 1996-ban. Nem mellesleg ő az egyetlen magyar Mr. Universe is. Jenő végül nem tudott elindulni az Olympián.
Magyar állampolgárként állt színpadra 2010-ben Németh István (Steve Namat), miután a Tampa Pro-n begyűjtött egy második helyet. Sajnos Pisti nem a legnagyobbak között, hanem a 202 font alatti kategóriában, az úgynevezett 202 Showdownban indult, és végzett a 15. helyen. Ha itt nyert volna, az sem adott volna neki Mr. Olympia címet, ahogy a kategória jelenlegi egyeduralkodója, James „Flex” Lewis, a walesi sárkány is 0 Mr. Olympia címmel bír, miközben 202 font alatt 2016-tal bezárólag már ötször nyert zsinórban .
Aki egyszer győz, azt nehéz letaszítani. Az első Mr. Olympiát 1965-ben rendezték, és azóta mindössze 11 versenyző mondhatja magáról, hogy legalább egyszer elnyerte a Sandow-szobrot. Ők vannak kisebbségben, csak Chris Dickerson, Samir Bannout és Dexter Jackson nyert egyszer, a többiek legalább két alkalommal álltak a dobogó legfelső fokára.
Az első 9 Mr. Olympián mindössze 3-4 induló volt, 1968-ban és 1971-ben csak 1-1, Sergio Oliva és Arnold Schwarzenegger ezekre nem lehet annyira büszke.
Egyedül Larry Scott (akiről a Scott-padot elnevezték) nyert a legelső Mr. Olympia versenyén, a többieknek ehhez legalább két kísérlet kellett.
Nyolc Mr. Olympia címet eddig két versenyzőnek sikerült elnyernie. Lee Haney 1984 és 1991 között, Ronnie Coleman pedig 1998 és 2005 között volt verhetetlen. Hét győzelme van Arnoldnak (1970-75, 1980), Dorian Yatesnek (1992-1997) és Phil Heathenek (2011-16) 6-6, Jay Cutler négy alkalommal nyert (2006, 2007, 2009, 2010), Frank Zane (1977-79) és Sergio Oliva (1967-69) 3-3, míg Larry Scott (1965-66) és Franco Columbu (1974, 1976, 1981) kétszer bizonyult a világ legjobb testépítőjének.
Az 1992-es Helsinkiben rendezett Mr. Olympia óta kizárólag az Egyesült Államokban tartják a versenyt, ráadásul 1999 óta folyamatosan Las Vegas ad otthont az eseménynek. Ez nekünk komoly szívás, mert már egy New York-i helyszínnel is nyernék néhány órát, és nem kellene hajnal 5-ig fent lenni, ha élőben akarjuk követni az eseményeket.
A győztesek átlagéletkora jelenleg 33 év, de ez valószínűleg emelkedni fog. Az utolsó, aki 30 éves kora előtt lett bajnok, Lee Haney volt. Ő 1984-ben 25 évesen győzött.
A legfiatalabb Mr. Olympia Arnold Schwarzenegger, aki 1970-ben, 23 évesen lett bajnok.
A legidősebb győztes Chris Dickerson, 1982-ben 43 évesen jutott csúcsra.
A legfiatalabb, aki valaha Mr. Olympián indult, Harold Pool volt 1965-ben. Ekkor 21 éves volt.
A legidősebb versenyző Albert Beckles, aki 1991-ben, 53 évesen mutatta meg fantasztikusan csúcsos bicepszeit.

Az egyetlen címvisszahódítás Jay Cutler nevéhez fűződik, aki 2008-ban alulmaradt Dexter Jacksonnal szemben, de a következő évben újra győzni tudott.
A legtöbb Mr. Olympiára Albert Beckles-nek és Shawn Ray-nek sikerült kvalifikálnia, mindketten 13-13 alkalommal indultak.
A legnépszerűtlenebb versenyző valószínűleg a jelenlegi Mr. Olympia, vagyis Phil Heath.
Ha már Heath, akkor vegyük sorra a legvitatottabb Mr. Olympia-győzelmeket. Évszámban hozzánk legközelebb a 2014-es áll, amikor sokak szerint Kai Greene-nek kellett volna nyernie.
Lehet ebben valami (balra Phil, jobbra Kai):
2007-ben Victor Martinez csak 4 ponttal maradt alul Jay Cutlerrel szemben, és itt is sokan vitatták a sorrendet.
1981-ben Franco Columbu győzelmét látták egyesek érdemtelennek, többek között azért, mert egy súlyos térdsérülés után készült csak fel, és a lába nem volt jó formában. A második helyezett Chris Dickerson azért a következő évben behúzta az első helyet.
1972-ben a szakértők jelentős része úgy látta, Sergio Oliva nagyobb és szárazabb volt Arnoldnál, mégis az osztrák tölgy győzött.
Hát, a fene tudja…
Minden idők legvitatottabb győzelme 1980-ban született, amikor Arnold ötéves kihagyás után titokban készült fel a versenyre. A hozzáértők szerint Dickerson, Boyer Coe, Mike Mentzer és Frank Zane is jobb volt nála, de hát mégiscsak Arnold volt a sztár.
Az indulatok odáig fajultak, hogy a következő Mr. Olympiát több top-versenyző is bojkottálta.
Nem mindig a nehézsúly adta a bajnokot. Amíg az Olympiákon külön könnyű- és nehézsúlyban is osztottak bajnoki címet, többször előfordult, hogy összetettben a könnyűsúly bajnoka lepipálta a nagyobbat. 1976-ban Franco Columbo Ken Wallert szívatta meg, míg Frank Zane mindhárom címét úgy nyerte meg, hogy óriásokat ölt – kétszer Robby Robinsont, egyszer pedig Mike Mentzert taszította le az overall első helyről.
Az egyetlen nyíltan meleg Mr. Olympia az 1982-ben győzedelmeskedő Chris Dickerson. Persze rengeteg pletyka terjed arról, hogy egyes versenyzők férfiprostituáltként szerezték be a kajáravalót, de ez még nem feltétlenül jár azzal, hogy a saját nemükhöz vonzódnak.
A versenyt eddig mindig ősszel rendezték. 21 alkalommal szeptemberben, 16-szor októberben, 3 alkalommal novemberben.