Egyszerű és fontos dolog, amire az edzés tanított meg

Az edzőtermi súlyzós edzés megkövetel egy olyan életformát, amit ha sikeresen elsajátítottunk, az élet egyéb területein is alkalmazhatunk.

Még nem voltam 15 éves, amikor elkezdtem edzeni. Mivel eleve nem egy új hobbit, vagy mulandó hóbortot kerestem a vasak világában, már a legelején rendelkeztem célokkal. Ezek persze többségében mosolyogtatóak voltak, pl.:

– Mr. Olympia színpadra állni egyszer

– egy év múlva 50-es karral mászkálni (30-ról indult)

– 200 kilóval szériázni fekvenyomásban (35-ről indult)

Később kezdtem reálisan látni a lehetőségeimet, és nagyjából sejtettem, hogy naturálban meddig juthatok el. Idővel megtanultam egy rettentően fontos dolgot:

Tűzz ki elérhető, de ne túl könnyen elérhető célokat!

33-as karral egy 40-es kar is óriásinak tűnik, és már szinte elérhetetlenek. Persze csak szinte, mert ha megtanulsz rendesen edzeni és célirányosan táplálkozni, simán eléred. Kb. középiskolás éveim végén, egyetemi éveim elején, tehát 18-19 évesen sikerült ezt a nem túlságosan hivalkodó, de azért mégis valamit jelző karméretet elérnem. Aztán jött a 43, 45, 48, 50 és valahol itt éreztem, hogy már közel járok a lehetőségeim határához.

Ki akarsz nyomni 100 kilót? Előbb célozd meg az 50-et! Hogy még a 40 se megy? Következő edzésen már ez a cél lebegjen a szemed előtt!

Diákként világosodtam meg, hogy valahogy egyensúlyban kell tartani a kitűzött célt és a befektetett munkát. Mi is lehetett volna kézenfekvőbb, mint a tanulásban alkalmazni ezt a remek módszert. Négyest kaptam az egyik érettségitárgyból? Keményebben tanultam, több időt szántam az anyagra, és lám, a következő témazáró már ötös lett. A sikerélmény mindenért kárpótolt, sőt, magasabb szintű energiabefektetésre ösztönzött, egyfajta pozitív spirálba kerültem.

Ugyanezt a módszert alkalmaztam álláskeresésnél is, majd a munkahelyeimen is. Kisebb-nagyobb célok, részcélok nélkül sokkal nehezebb előrébb jutni. Szerencsére a legtöbb munkakörben lehetséges az ilyesmi, a nehezebben számszerűsíthetők, például a művészetek világával meg sosem voltam túl szoros kapcsolatban.

Talán triviálisnak tűnik ez a szemlélet, de meglátásom szerint a legtöbben beleesnek abba a hibába, hogy csak egy hatalmas végcél lebeg a szemük előtt, és ha ez belátható időn belül (irreálisan hamar) nem sikerül, feladják az egészet és lemorzsolódnak.

Kitartásra nevel a sport, de azt sose feledd, hogy tartósan csak olyan dolgot tegyél életed részévé, amit szeretsz – de legalábbis nem utálsz. Ha a sikerélmények ellenére sem szereted meg, akár a testépítést-erőemelést, vagy teszem azt a munkádat, érdemes ezeket lecserélned olyasmire, ami hosszabb távon is örömet okoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük