„Írj már nekem egy jó edzéstervet” – talál meg rendszeresen ezzel a kicsit sem önző kéréssel hölgy- és férfiismerőseim egy része. A cél mindig ugyanaz, „le akarok adni pár kilót” vagy „fel akarok szedni egy kis izmot”. De rögtön hozzáteszik, hogy nem akarnak „túl izmosak” lenni. Ma már nem kell semmit a szájukba rágnom, elég, ha elküldöm nekik a megfelelő cikkeket. Ilyenkor jön a sértődés, mert szinte soha nem küldök senkinek edzéstervet, kivéve a teljesen kezdőknek.
„Én ezt nem tudom betartani”
Szóval jó lenne, ha minden fogyni és izmosodni vágyó személyben tudatosulna végre, hogy nem az edzésterv itt a szent grál. Persze, kell edzeni is, de arra – kis túlzással – minden hülye képes. Ha már tudja, hogyan kell végrehajtani a gyakorlatokat, tisztában van az aerob edzés tempójával, tudja, miben különbözik ettől a kardió, akkor már nagy baj nem lehet. Az edzést ugyanis sokkal nehezebb elrontani, mint az étkezést.
Mert mi történik, ha valaki „csak” edz, és egyáltalán nem figyel az étrendre? Az első hetekben-hónapokban tapasztal majd némi változást, de utána óhatatlanul jön a stagnálás. Fogyókúrázó idióták esetében pedig a visszahízás – vagyis a lebontott izom helyett szépen gyarapodnak a zsírpárnák.
Persze ezt csak akkor veszi észre, amikor a mérleg többet mutat, mint amikor elkezdte ezt az egészet. Van egy rossz hírünk: az izom sokkal sűrűbb, nehezebb a zsírnál, tehát egységnyi térfogattal számolva jóval több zsír jött fel, mint amennyi izom lement.
Étrend nélkül nem megy
Ha a te ismerőseid között is akad olyan, aki csak edzéstervet kér, javaslom, addig ne állj szóba vele, amíg nem hajlandó az étkezését is rendbe tenni. Mi értelme egy olyan szerencsétlenre időt és energiát pazarolni, aki kiflire alapozza a tömegnövelés alatti szénhidrátbevitelét, vagy egy olyanra, aki gyümölcsökkel óhajt diétázni? Ezeket úgy hívjuk, hogy reménytelen esetek. Jellemzően ők a kamudiéták és a profi edzéstervek legnagyobb hívei, és – saját tapasztalatomból kiindulva – nem lehet őket megtéríteni.
A másik lehetőség: kérj érte pénzt. Az élelmes személyi edzők ragyogóan megélnek ebből az agyatlan népségből. Mert mi van, ha nem tartják be az utasítást? A hasznot már kitermelték.
De olyan is akad köztük, aki, ha fizetni kell a tanácsadásért, sokkal inkább odateszi magát, és még az is lehet, hogy eléri a kitűzött célt. Egy a lényeg: ne vesztegesd az idődet reménytelenekre, vagy ha mégis ezt teszed, húzz belőlük hasznot!