A testépítés, és kiemelten a szteroidok káros hatásairól beszélt az idén áprilisban 60. életévét is betöltő Dorian Yates. Az angol fenomén, aki hatszoros Mr. Olympiaként és a „szörnyetegkorszak” első jeles képviselőjeként is ismert, érdekes útmutatást adott a fiatalok és a masters-korba lépők számára is.
Dorian a True Geordie Xtra podcastban először is arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy a szteroidok hosszú távon olyan mellékhatásokkal bírhatnak, amelyek tudatában nem biztos, hogy megéri a rövid távú előnyökért kockáztatni. Egyébként nem szteroidellenes – furcsa is lenne ez egy korábbi topversenyzőtől -, de a beszélgetés során azért helyrerakja a dolgokat, és elmagyarázza, mikor lehet helye a kémiának egy ember életében.
A nyilvánvalót már korábban elismerte: ő is használt szteroidokat. Elmondása szerint 1985 és 1997 (tehát 22 és 34 éves kora között) nyúlt a kokszhoz. Pályafutása csúcsának az 1992-97 közötti időszak tekinthető, amikor sorozatban ő nyerte a Mr. Olympiát. Aztán 1997-ben vissza is vonult, hogy átadja a stafétát Ronnie Colemannek, egy még nála is nagyobb szörnyetegnek. (Aki még mindig nincs túl jó bőrben a gerincproblémái miatt, de az edzőterembe már visszakacsingat.)
Az inzulin, mint elrettentő példa
Dorian a szteroidhasználattal kapcsolatban felemás tapasztalatokról számolt be. Egyértelmű, hogy dopping nélkül nem jutott volna a csúcsra, de több mellékhatással is szembesült. Az inzulin példáján keresztül igyekszik megértetni a szteroidok hosszú távú hatásait.
Egy átlagember inzulint akkor használ, ha az orvosilag indokolt. A testépítők viszont azért tolják, hogy a lehető legtöbb tápanyagot sikerüljön vele beépíteniük. Az inzulin rövid távú előnyei Yates szerint eltörpülnek amellett, hogy hosszabb távon mekkora kárt okozhat a szervezetünkben. Tudomása szerint egy inzulinhasználó cukorbetegnek tíz évvel rövidebb a várható élettartama.
Azzal pedig, hogyha valaki inzulint, szteroidokat és még egyéb, tiltólistás szereket használ, konkrétan időzített bombaként fog működni.
Dorian Yates azt vallja, a testépítésnek az egészséges életmódot és testünk erősítését kellene képviselnie, de az utóbbi néhány évtizedben nagyon sok testépítő halt meg viszonylag fiatalon.
Ahogyan öregszel, a tested egyre kevésbé képes tolerálni azt a stresszt, amit okozol neki. A 90-es évek kezdete óta számos, 40-50 éves testépítő halt meg szívrohamban
– mutat rá a hatszoros Mr. Olympia.
Hobbisportoló, de nagyobb dózist tol, mint én Mr. Olympiaként
Dorian hangsúlyozza: a szterodiok teljesítményfokozó hatása vitathatatlan, de ha valaki nem versenyzési céllal, vagy tesztoszteronpótlás miatt nyúl hozzájuk, az nagy hibát követ el.
Azt figyelte meg, hogy a szteroidhasználat nem csak hogy megnőtt azok körében, akik még csak nem is versenyeznek, hanem sokkal nagyobb adagokat használnak, mint a 90-es évek profi testépítői.
Francia Trenbolont szedtünk Parabolan néven. Akkoriban 76 mg-os kiszerelésben érkezett, és ebből hetente 2-3 ampullát használtunk. Ez a 200 mg körüli mennyiség volt a maximális dózis, de ma már olyan srácokkal találkozom, akik – dacára annak, hogy versenyzői ambícióik sincsenek – heti 800 mg Trenbolont használnak
– mutat rá Dorian, hozzátéve: a szteroidhasználat generációról generációra növekvő mértékű. Akit csak tud, igyekszik meggyőzni arról, hogy nem túl jó ötlet ez, mert egyszer elérik azt a pontot, ahonnan már nem lehet tovább menni.
Akkor hát soha senki ne használjon szteroidokat?
Természetesen a kép ennél egy fokkal árnyaltabb. Dorian leszögezi, hogy nem szteroidellenes, de ezeknek a szereknek megvan a maguk helye és szerepe – ez pedig nem a hobbisport. Úgy véli, a tesztoszteronpótló terápia például remek eszköz arra, hogy idősebb férfiak is egészséges életet élhessenek, és persze a versenysport sem képzelhető el doppingszerek nélkül.
Az egyetlen gond azzal van, hogy olyan fiatalok is a szerekhez nyúlnak, akiknek semmi szükségük nem lenne még a többlet-tesztoszteronra.
Összegezve tehát, Dorian Yates 6-szoros Mr. Olympia azt vallja, ha nem versenyzel, és nem is vagy még legalább 40 éves, eszedbe se jusson szteroidokhoz nyúlni!