Dolph Lundgren rákbetegséggel küzd, és bár az orvosai korábban nem sok reménnyel kecsegtették, még az is lehet, hogy – stílusosan – a padlóról felállva, kiütéssel végez a gyilkos kórral.
A svéd származású színész, akit legtöbben a Rocky IV-ben alakított Ivan Drago karaktere miatt kedvelünk, Graham Bensinger In Depth című mélyinterjús műsorában mesélt kálváriájáról.
Dolph Lundgren elmondta, először 2015-ben diagnosztizáltak daganatot a tüdejében. A kezelés után egy időre tünetmentessé vált, de aztán 2020-ban visszatért a betegség, ráadásul. már összesen hat újabb tumort találtak a szervezetében. Ezek közül az egyik olyan nagyra nőtt már, hogy nem lehetett sebészileg eltávolítani, el kellett kezdenie a kemoterápiát. Majd egy évvel később újabb tumorokat fedeztek fel nála.
Rá kellett jönnünk, hogy a helyzet sokkal rosszabb, mint azt gondoltuk. A doktor elkezdett beszélni nekem a különböző tumorokról, hogy van a tüdőmben, a gyomromban, a gerincemen, meg a vesémen is. Aztán olyanokat mondott nekem, hogy „Jobban tenné, ha egy kis szünetet tartana, és több időt töltene a családjával”, meg hasonlók
– idézte fel az interjúban a történteket Dolph Lundgren, akinek akkor az orvosa azt mondta, két-három éve lehet hátra, de érezte a hangján, hogy kevesebbre gondolt igazából. Végül egy másik orvost keresett fel Londonban, aki rájött, hogy a veséjén található tumor úgy mutálódott, mint ahogy a tüdőrák szokott, ezért úgy kezdte el kezelni, mintha tüdőrákot kezelne. Lundgren szerint ha nem ehhez az orvoshoz fordul, három-négy hónapja maradt volna csak hátra, a kezelés azonban használt és három hónap alatt 20-30%-kal csökkentette a tumorjai méretét.
Mostanra minden tumor kb. 90%-kal kisebb lett, idén pedig már csak a megmaradt sérült szöveteket távolítják el a szervezetéből. Ha minden jól alakul, nem lesz több daganat a szervezetében.
Szteroidok hatása is lehet?
Dolph Lundgren nem tudja, mi vezetett nála a rák kialakulásához, de felidézte, hogy korábban – oly sok filmsztárhoz hasonlóan ő is – doppingszereket használt. Az 1980-as és 1990-es években volt kapcsolata a szteroidokkal, elsősorban a filmszerepek miatt igyekezett velük fizikumát fejleszteni.
„Kipróbáltam a szteroidokat az 1980-as, 1990-es években… Nem tudom, hogy van-e közük a rákhoz. Természetesen felmerült bennem, hogy lehetett benne szerepük.”

Lundgren úgy érzi, hogy az egészségünk elhanyagolása lehet az egyik oka annak, hogy az emberek rákossá válnak. Bár nem akarja a szteroidokra fogni, úgy érzi, hogy összefüggés lehet a szteroidhasználat és a rák között. Sőt a tesztoszteronterápiát is gyanúsítottként emlegeti.
Dolph „Ivan Drago” Lundgren mindenesetre úgy tűnik, jó úton halad a teljes felépülés felé. A rákkal való küzdelem pedig megtanította egy fontos dologra:
„Tudod, ilyenkor sokkal jobban értékeled az életet. Minden napot értékelsz. Mindennap olyan emberekkel lehetek, akiket szeretek. Egyszerűen értékeled, ha olyan szerencsés vagy, hogy életben vagy, és értékeled az élet minden pillanatát.”
Mit is tehetnénk ehhez hozzá? Gyógyulj meg, kedves Ivan Drago!