Átverések, kamu fogyasztószerek

„A budapesti testépítők le vannak döbbenve ettől a szertől” – A Formexplode-átverés

Na, ez erősen kezdődik… Olvasónk, Péter küldte ezt a jó kis csodaszert, melyet máris rohanunk megrendelni, hiszen nem kevesebbet ígér, minthogy potom egy hónap alatt 10 kilónyi izmot szedhetsz fel. Ráadásul a lehető legkárosabb módon: azt a téves látszatot keltve, hogy sem edzés, sem étrendbeli változtatás nem szükséges ahhoz, hogy a zsírod izommá „alakuljon át”. Hazug tetvek, leplezzük le őket!

„Már férfiak ezrei – mindössze 1 hónap alatt, gyakorlatilag erőfeszítés nélkül – 10 kg izomra, atletikus és izmos testre tettek szert. Hogyan csatlakozhatsz hozzájuk?”

Lehet ezt még fokozni:

„…a legjobbak már egy hét alatt 5 kg izmot szedtek magukra.”

És még ennél is van feljebb:

„Már az első napi használat után az emberek 1 kg izomra tettek szert…”

Lassan már az jön, hogy óránként egy kiló izom jön fel, vagy percenként kell emelned 5 kilót a guggolósúlyodon.

Meggyőző, ugye? Miért nem rendelted már meg? Hogy lehetsz ilyen szívtelen szegény gyártókkal, akik éjt nappallá téve rohadtak a laborban, hogy kikísérletezzék neked a legfaszább izomnövelő cuccot…

Mivel próbálnak etetni ezek a sültgyökerek?

Hát nem csirkemellel. Azt akarják beadni, hogy ez a Formexplode nevű szemét a BCAA, kreatin, L-arginin és L-karnitin összekapcsolásával hoz valami forradalmian újat a testépítés világába.

„Már az első adag BCAA, kreatin, L-arginin és L-karnitin elfogyasztása után a zsírszövet azonnal izommá kezd alakulni, helyét tökéletesen kidolgozott izomzat váltja fel.”

Atya-úr-isten! A zsírszövet mégis hogy a francba alakul át izommá? Az alkímia ideje rég leáldozott már, és ez kb. a fából vaskarika szint lenne. De ilyen nincs, be ne dőlj már neki! Használd a józan eszedet! Miért nem forgalmazzák a nagy gyártók ezt a szert? Ők még biztos nem jöttek rá, ellentétben a zuglaborban serénykedő csalókkal.

Miféle domain ez: jo-porok.eu? Bizalomgerjesztő, főleg, hogy külföldön lett bejegyezve. Csak nem rejtegetnivalója akadt a kedves tulajdonosnak?

A BCAA, kreatin, arginin és karnitin mind-mind hasznos kiegészítők, de a zsírt izommá alakítani még együtt sem képesek. Aki ezt állítja, az bizony hazudik!

Képesek odaírni, hogy a Scrantoni Állami Egyetemen végezték a kutatásokat. Valami link, hivatkozás az állítólagos tanulmányra? Természetesen nincs. (Scranton egyébként jó hely, Pennsylvania államban van, és itt játszódik a közelmúlt egyik legjobb vígjátéksorozata, a The Office.)

Marketing bénázások

Legtöbbször erősíti a vevő vásárlási hajlandóságát, ha a termékről véleményeket, tapasztalatokat olvashat. De nem ilyen hiteltelen, kitalált hülyeségeket, mint amivel ezek próbálkoznak:

justa28 • csütörtök 3.03.2016, 21:46:58

Ha az én barátomnál bevált, akkor mindenkinél be fog. Kristófnak nagyon szexik a kockái a hasán, plusz 13 kg súlyfeleslegtől is megszabadult. Diéta és kondizás nélkül.

szakmabeli75 • csütörtök 3.03.2016, 22:21:57

Na én is írok már vmit. Sok újságot és könyvet olvastam már a testépítésről és ezeket a vegyületeket gyakran emlegetik. Mindenhol olvasható, hogy tényleg felpörgeti az anyagcserét és hatékonyabban felgyorsítja az izomnövekedést, mint maga az edzés és a diéta. Végre valaki értelmesen használja fel ezt a tudást.

j_a_n_k_o • péntek 4.03.2016, 08:00:16

Valami konkrétumot emberek. Az izomzatom nulla, nem ártana rádolgozni a hasamra és a hátamra. Leírna valaki a tapasztalatait, aki próbálta a port?

erozo • péntek 4.03.2016, 17:38:35

Már jópár napja iszom ezt a port és egyelőre 2,5 kg izommal vagyok több. Kicsit kevesebb, mint amennyit ígérnek, de elégedett vagyok, mert nem kell a konditeremmel bajlódnom.

óvatos • szombat 5.03.2016, 03:16:54

azt írják az oldalon, hogy pénzvisszafizetést vállalnak. Valaki meg tudja ezt erősíteni? Ha nem sikerül az általam várt formát kialakítani, akkor tényleg visszaadják a pénzt? Biztos akarok benne lenni, hogy ha már fizetek akkor elérem az ideális alakot. Már nagyon sok pénz elment a kiegészítőkre és a konditeremre.

Elvis_Budafok • szombat 5.03.2016, 12:55:13

Én 1 hete szedem a formulát,az elég kevés, de már látszik az eredmény. 3 kg zsírtól szabadultam meg, és 1,5 kilóval több az izom rajtam. Úgy érzem ez egyre jobb lesz 😉

 

Már-már könnyek gyűlnek a szemünkbe, annyira megható, hogy mily sokakon segített már ez a csodálatos anyag. Próbálj csak meg negatív véleményt odaírni! Sosem fog megjelenni, de ez bizonyára csak a véletlen műve.

Itt a címben idézett mondat, és a szövegkörnyezet:

„A budapesti testépítők megdöbbenve nézték az új módszert használó férfiakat. Soha nem láttak ehhez foghatót. Azok a férfiak, akik korábban sikertelenül próbálták felszedni a kívánt izmot, már egy hónappal a formula rendszeres szedése után… átlagosan 10 kg izomtömeggel gyarapodtak.”

Tud valaki olyan „budapesti testépítő”-ről (micsoda nyakatekert megfogalmazás ez is), aki kipróbálta ezt a szart… pardon, szert? Tuti, hogy Kiss Jenő és Tóth Dani is ezzel készült fel profi versenyeire, csak mindmáig sikerült titokban tartaniuk.

Természetesen a cikk „szerzője”, Bartha András sem létezik. Ha a Google képkeresővel (egeret vidd a képre, majd jobb klikk) rákeresel a fotójára, láthatod, hogy egy szimpla stock fotót használnak ahhoz, hogy rád tukmálják ezt a mocskot.

Szerző: Bartha András – vagy a dalai láma

Mintha ez egy magazin lenne!

Nagyon vicces a kamuweboldal jobb hasábja. Itt azt a látszatot igyekeztek kelteni, mintha ez egy kvázi magazin lenne. Nyilván a hitelesség miatt, de ha rákattintasz a „cikkek”-re, vagy a facebookos oldal moduljára, mindig ugyanarra az oldalra jutsz: a megrendelői felületre.

Nézd, milyen ócska. Van itt nem létező újság, motoros cikk, merevedési zavar, Brad Pitt és Angeline Jolie, bugyi, utazás… De egyik sem létezik.

Ha már a megrendelői felületnél tartottunk, nagyon fontos, hogy ne dőlj be semmiféle garanciának! Még a 60 napos visszavásárlásinak se! Tudod, mikor látod te azt a pénzt, ha még normális elérhetőség sincs az oldalon.

Azért van egy tippünk, hogyan törhetsz egy kis borsot a csalók orra alá. Adj fel minél több kamurendelést, lehetőleg hihető névvel és címmel – tehát ne olyan kis viccesen, ahogy a mi példánk mutatja – hadd csomagoljanak, majd rohadjon rájuk a szemetük, miután a posta visszairányította.

Ha te is találkoztál már olyan átveréssel, amiről még nem írtunk, kérjük, jelezd nekünk e-mailen:testepitek@testepitek.hu, vagy Facebookon

 

A trendi gyúrós

Edzés fizikai munka mellett

Győzike már a Mr. Olympiára kokszol?

Hányszor eddzünk egy héten?

Versenyhivatal: az ördögnyelv tényleg egy nagy szar

Somatodrol – átverés, óvakodj tőle!

Az Olvasó leleplez: az 5XXL Elite átverés

Garcinia Loss – „fogyasztószer” hiszékenyeknek

Az elhízás valódi veszélyei

Szerző

Még szintén kedvelheted...