Blog

Cipekedj te, hiszen „gyúrsz”!

„Fel tudnád hozni a pincéből azt a két nehéz dobozt?” – kérdezte egyszer kollégám, és miután csak homlokráncolást kapott válaszul, magyarázkodni kezdett, hogy „de hát te vagy a legerősebb az egész irodában”. Hja, kérem. Ha valaki erős, akkor evidens, hogy vele kell(ene) elvégeztetni a trógermunkát?

Bosszantó tud lenni, amikor az embertől – csak mert az átlagosnál erősebb fizikummal rendelkezik – elvárják, hogy minden relatíve nehéz tárgyat ő cipeljen. Fel kell hordani néhány bútordarabot? Nosza, hisz te edzel, neked meg se kottyan…

A másik érv ilyenkor az szokott lenni, hogy „ettől is erősödsz”. A nénikéd, az… Ezek szerint eddig hülye voltam, hogy súlyokat emelgettem, és nem bevásárlószatyrok cipelésével edzettem izmaimat.

Amit kevesen tudnak a testépítőkről

A súlyzóktól rettegő, sörikéző, naponta kétszer táplálkozó népségnek fogalma sincs arról, hogy a testépítő NEM akar mindig edzeni. Nem szeretné izmait állandó terhelésnek kitenni, mert azzal csak visszafele fejlődnének, és akkor hiába a precíz táplálkozás és bőséges alvás, b*szhatja az egészet.

Nem beszélve egy esetleges sérülésről, ami hetekre-hónapokra visszavethet egy sportolót. Egyértelmű tehát, hogy sokkal többet veszíthetünk, mint egy olyan személy, aki azt sem tudja, hogy vannak izmai.

Hogyan úszhatod meg?

Mindig csak annyit vállalj, mint amennyit a többiek is. Nem kell hősködni, arra ráérsz majd a teremben. Legalább megnyugszanak, hogy nem is vagy olyan erős, mint amilyennek látszol, és csökken a kisebbrendűségi érzésük. Olyan ez, mint a kocsmai szkander.

Kiemelheted te is kollégáid, lakótársaid előnyös tulajdonságait:

– Ha nagyon jól tud főzni, készíttesd el vele másnapi ételeidet. Hiszen ezzel is csak gyakorol, fejlődik.
– Feltűnően csinos? Kérd meg, hogy töltse veled az éjszakát, hisz azért néz ki valaki vonzón, hogy minél több emberrel lefeküdhessen.
– A pénzével villog? Kérj tőle kölcsön, ha már olyan sok van neki…

A sort természetesen a végtelenségig folytathatnánk, de egy a lényeg: ne hagyd, hogy kihasználjanak, és elrontsák aznapi edzésedet!

Szerző

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük