Miután úgy istenesen porig aláztuk a menő és népszerű fitneszcentrumokat, ideje felfedni, hogy mi hol edzünk. Ha eddig azt hittétek, hogy mi is egy ilyen komplexumban finomkodunk holmi gépekkel, kardiózgatunk, spinningelünk, trx-ezünk, kettlebellezünk (utóbbi három leírása közben komoly hányingerrel küszködtem), akkor mindössze 180 fokot tévedtetek. Nálunk nincs helye ezeknek, nem is lenne rájuk igény. Luxuskörülménynek legfeljebb azt nevezhetjük, ha valaki lehozza a laptopját, és nem függünk a rádiós műsorvezetők gyatra zenei ízlésétől. Na de kit érdekel, milyen zene megy? Hallgasd helyette a vasak muzsikáját!
Íme tehát a kihalófélben lévő, puritán edzőtermek egyik mintapéldánya:
Amint látjátok, van nekünk fekpadunk, Scott-padunk, csigánk lehúzáshoz, állványunk guggoláshoz és mellről nyomáshoz, valamint tolódzkodó rúd, lábnyújtó-lábhajlító gép és egy darab szék is megfigyelhető a képen.
Ami a szabadsúlyos edzéshez elengedhetetlen: rudak, kézisúlyzók – fix és állítható súlyú változatban egyaránt.
Tárcsák, olyan 4-500 kiló összsúlyban:
A tricepszcsiga felszereltsége egészen pazar. Háromféle kétkezes, kétféle egykezes fogantyú, és kötél is van.
Ami a képeken nem szerepel, de termünkben fellelhető:
- Vádligép, melyet állva használunk
- Haspad
- Mellgép, ha unjuk a tárogatást
- Lépcső, ahol egykezes súlyzót kézbe véve lehet egylábas állóvádli gyakorlatot végezni
- Húzódzkodáshoz az első képen látható állványt használjuk, legmagasabb fokozatra állítva, és a leghosszabb rudat ráhelyezve
Ami „sajnos” nem található meg nálunk, és ezért rendszeresen álomba sírjuk magunkat lefekvéskor:
- Kardiógépek (helyette lehet az utcán gyalogolni, futni)
- Szauna (sajnos elkerüljük az edzés utáni dehidratációt)
- Szolárium (pedig fontos lenne a barna bőr, hogy a strandon felfigyeljenek ránk)
- Bokszzsák (bár ez más sportágak képviselői számára hasznos lehet)
- Légkondi (ha hideg van, becsukjuk, ha meleg van, kinyitjuk az ablakot)
„Köpd ki, ha finom!” – Jack Lalanne, egy igazi példakép
A világ legnagyobb bicepsze? Most lehet hányni!
Miért hányok manapság az edzőtermektől?
Hát igen! Annó, 1986 -ban a „vízivárosban” kezdtem. Tipikus pinceterem volt jó társasággal. Az akkori edzők, Márk András, Dobos(?) Kriszta, nem korbáccsal járt-kelt közöttünk, de nem hagyták az ész nélküli bénázásokat. Ráadásul több akkori versenyző is járt oda. Nem szeretnék közüllük senkit sem jelentékteleníteni, de csak Németh Gábor (az énektanár) és később, Kiss Jenő (aki akkoriban bontogatta szárnyait) neve jut eszembe. Mindegyikőjükre pozitívan emlékszem. Nem toltak le a szerről. Egyszerűen a jelenlétükkel és sokszor segítségükkel kovácsoltak maguknak tekintélyt. Az egész helynek inspiráló hangulata volt. Igen, igen, dohos izzadságszagú pince, ahol azért előfordult a diskurzus, de jó volt megérkezni és edzeni(!!!).
Aztán jött a felújítás, ami több hónapos bezárást jelentett. Kerestem, kerestünk más helyet. Én a Lövölde téri „Diadém fittnes club” -ban kötöttem ki. Régies hangulat, de már érződött a profitkeresés. Nem sokkal később a club átköltözött a Fáy utca, Vasas sc. területén lévő, kültéri medencét kiegészítő épületbe. Oda még jártam egy darabig, de később önállósodtam. Azóta saját „pinyómban” nyomom a vasat, heti két-három alkalommal.
Több mint húsz (Atya ég) éve, valamikor 1998, 99 tájékán a Bem téren járva lenézetem, a számomra első edzőterembe. Nem kis örömömre egy régi, ismerős volt az egyik edző. A terem kibővítve, a kor színvonalához tendálva, de még így is maradt valami a régi hangulatból.