Arnold mai napig a legismertebb testépítő, és ez még nagyon sokáig így is marad. Népszerűségét természetesen nem a 7 Mr. Olympia címének köszönheti elsősorban, hanem a sportsikereket követő filmes és politikai pályafutásának.
Ketten – Lee Haney és Ronnie Coleman – már túlszárnyalták testépítésben elért eredményeit, de valahogy mégsem az ő nevük ugrik be először, ha az utca emberét megkérdezzük, melyik testépítő neve ugrik be neki először.
Életút
Arnold Alois Schwarzenegger 1947. július 30-án született Thal-ban, egy Graz melletti kisvárosban. Rendőrfőnök apja hatására több sportot is kipróbált, és bár úgy tervezte, hogy a foci lesz a végállomás, végül a testépítés mellett döntött. Kezdetben csak a lábait szerette volna egy kicsit megerősíteni, de hamar feltűnt neki, hogy teste milyen jól reagál a súlyzós edzésre, és már le sem akarta többé tenni a vasakat.
Kiváló adottságait és elszántságát hamarosan siker koronázta: mindössze 18 évesen már junior Mr. Európa címmel büszkélkedhetett. Ezt követően a fiatal Arnold sorra nyeri a versenyeket. 1969-ben a rettentő Sergio Oliva még le tudja győzni a Mr. Olympián, de egy év múlva megkezdődik az „Osztrák Tölgy” egyeduralma. E roppant „szellemes” fantázianevet egyébként Dave Draper barátja aggatta Arnie-ra.
Testméretek
Magasság: 188 cm
Testsúly: 118 kg
Versenysúly: 106 kg
Mellkas: 145 cm
Felkar: 56 cm
Derék: 79 cm
Comb: 72 cm
Vádli: 51 cm
Testtípus: ekto-mezomorf
Versenyeken elért eredményei
Mr Universe (amatőr)
1.1967
Mr Universe (profi)
1.1968
1.1969
1.1970
Mr. Olympia
2.1969
1.1970
1.1971
1.1972
1.1973
1.1974
1.1975
1.1980
1975-ben ugyan ideiglenesen visszavonult, de 5 év múlva, 33 évesen is megmutatta, hogy még mindig ő a legjobb. Gondoljunk csak bele, ez az ember 23 évesen már Mr. Olympia volt!
Kevesen tudják, hogy nem csak testépítésben ért fel a csúcsra – már ami a sportot illeti. 1964-ben a stájerországi, egy évvel később pedig a német-osztrák súlyemelő bajnokságot is megnyerte. 1968-ban a német erőemelő kupa is az ő kezébe került.
Filmes és politikai karrier
Arnold felülmúlhatatlan céltudatosságát és szorgalmát az élet más területein is kamatoztatni tudta. Generációk nőttek fel akciófilmjein, és bár több aranymálna díjat kapott, mint elismerést, a közönségsiker egész biztosan kárpótolja.
Arnie céltudatos volt a házasságkötés terén is, és ügyesen beházasodva a Kennedy-családba, a néhai elnök, John F. Kennedy unokahúgát, Maria Shrivert vette feleségül. 2003-tól Kalifornia állam kormányzója, republikánus színekben.
Arnold mellizmainak titka – válaszol a testépítés legendája
Arnold álbajuszban és parókában poénkodik
Arnold Schwarzenegger edzésterve
Érdekességek Arnoldról
HAGYJUK MÁR EZT VÉN FASZT, MINDENHOL, MÁS OLDALAKON MÁS ÉS MÁS MÉRETEKET ÍRNAK RÓLA, ANNAK IDEJÉN MÉG VÖRÖS ZOLI IS CSINÁLT EGY YOUTUBE VIDEÓT, AMIBEN ELMONDTA, HOGY ARNOLDKA SOSEM KOKSZOLT… Á NEM TÉNYLEG, CSAK MERŐKANÁLLAL ZABÁLTA, AZT ETTE REGGEL, DÉLBEN, ESTE. A SOK KÖCSÖG MEG ELHISZI, PEDIG A VÖRÖS ZOLI IS TELI VAN/VOLT ANYAGGAL MINT MINDEN ÉLSPORTOLÓ, KÖZBEN MEG SZEGÉNYEK MINT A TEMPLOMI EGÉR. MINT A PAPP DANIKA, AKI MÁR AKROMEGÁLIÁS TÜNETEKET PRODUKÁL, MERT ANNYIRA EL VAN TORZULVA AZ EGÉSZ EMBER, FŐLEG A FEJE, HOGY IJESZTEGETNI LEHETNE A POFÁJÁVAL, UGYANÚGY MINT ARNIKÁÉVAL. EZ A DRUGS BUNNY MEG EGY VICC BASSZÁTOK MEG.