Arnold Schwarzenegger soha nem titkolta, hogy lenyűgöző fizikumát szteroidok segítségével építette fel, majd csiszolgatta szinte tökéletessé. A pontos részletekbe viszont csak most avatta be a testépítés világát.
Arnold a Men’s Health-nek adott interjújában felfedte titkát, és elárulta, kétéle gyógyszert, illetve hatóanyagot használt: tesztoszteront és Dianabolt. Természetesn még évekkel azelőtt, hogy ezeket illegálisak nyilvánították volna, így meglepő módon azon állítása is megállja a helyét, hogy soha nem szedett tiltott szereket.
Schwarzenegger pontos dózisokkal is szolgált, elmondása szerint heti száz milligramm tesztoszteron és napi 3 szem Dianabol (15 mg) volt az adagja. Arnold tesztoszteron-használata nagyjából egy mai tesztoszteronpótló terápiában részesülő férfi adagjának felelt meg.
Régen minden más volt
Dacára annak, hogy ő is élt e szerekkel, Arnold egyáltalán nem javasolja a használatukat. Emlékeztetett, a szteroidok a 70-es években még nem voltak illegálisak. Simán használhatta bárki ezeket a gyógyszereket, amíg a Kongresszus el nem fogadta az 1990-es anabolikus szteroidok szabályozásáról szóló törvényt.
Schwarzenegger azt is hangsúlyozta, hogy a ma már doppingszernek minősülő készítményeket mindig orvosi felügyelet mellett alkalmazta. Ma viszont nem ezt látja, úgy véli, a jelenkor testépítői sokkal felelőtlenebbek, mint amilyenek az ő fénykorában voltak.
„A testépítés mindig biztonságos sportnak számított” – mondta.
„De most nem. Most emberek halnak meg. A túl magas dózisok miatt halnak meg, és nem tudják, mi a fenét csinálnak. Sarlatánokra hallgatnak. Ha orvosi tanácsot kérek egy valódi orvostól, elmegyek a Kaliforniai Egyetemre, vagy a Cleveland Klinikára”
– magyarázta Arnold.
„Ha ártasz a testednek, később megbánod. Szeretném, ha a fiatalokban tudatosulna, hogy láttam olyan embereket, akik veseátültetésen estek át, és iszonyúan szenvedtek” – tette hozzá.
Arnold tisztában van azzal, hogy nem mutatott „jó” példát, ezért némi önkritikával vegyítve egy olyan sziklamászóhoz is hasonlította magát, aki az életét kockáztatja, majd azt mondja másoknak, hogy ne tegyék. Rájöttem, hogy ki vagyok: Ez az a fickó, aki kötél nélkül mászott – világosodott meg az interjú közben Arnold Schwarzenegger.