Arnold Classic 2020 – testépítésben Bonac, az erősemberek között Björnsson győzött

Több rendezvény, egyebek mellett az Expo is elmaradt a 2020-as Arnold-hétvégén, de szerencsére a testépítő és a strongman versenyeket megtartották. Természetesen a koronavírus, és az azt övező pánik volt minden gond okozója. Egyesek még petíciót is indítottak, hogy töröljék az egész rendezvénysorozatot, szerencsére nem értek cél.

Az Arnold Classic 2020 testépítő open versenye végül egészen színvonalasra sikeredett. Brandon Curry, az aktuális Mr. Olympia természetesen nem tette tiszteletét, de ott volt William Bonac, aki simán nyerte a profi testépítés második legrangosabb versenyét.

William Bonac

William Bonac

 

Az 50 éves Dexter Jackson továbbra sem akar kikopni, ismét kiváló formát mutatott, meg is kaparintotta a második helyet Big Ramy elől.

Dexter Jackson

Dexter Jackson

Az arab óriás vígaszdíjként elnyerte a nyár végén elhunyt Franco Columburól elnevezett, legizmosabb versenyzőnek járó különdíjat.

Mamdouh "Big Ramy" Elssbiay

Mamdouh “Big Ramy” Elssbiay

A legjobb pózoló pedig ifjabb Sergio Oliva lett, aki egyelőre még apja árnyékában él. De még éppenséggel fejlődhet, októberben lesz 36 éves.

A 2020-as Arnold Classic végeredménye és a pénzdíjak:

1. William Bonac, $130,000
2. Dexter Jackson, $75,000
3. Big Ramy, $50,000
4. Steve Kuclo, $30,000
5. Sergio Oliva Jr., $15,000
6. Cedric McMillan, $10,000
7. Akim Williams, $2,000
8. Maxx Charles, $2,000
9. Victor Martinez, $2,000
10. Patrick Moore, $2,000
11.Joshua Lenartowicz, $1,000

Az Arnold Classic korábbi győztesei:

  • 2019: Brandon Curry
  • 2018: William Bonac
  • 2017: Cedric McMillan
  • 2016: Kai Greene
  • 2015: Dexter Jackson
  • 2014: Dennis Wolf
  • 2013: Dexter Jackson
  • 2012: Branch Warren
  • 2011: Branch Warren
  • 2010: Kai Greene
  • 2009: Kai Greene
  • 2008: Dexter Jackson
  • 2007: Victor Martinez
  • 2006: Dexter Jackson
  • 2005: Dexter Jackson
  • 2004: Jay Cutler
  • 2003: Jay Cutler
  • 2002: Jay Cutler
  • 2001: Ronnie Coleman
  • 2000: Flex Wheeler
  • 1999: Nasser El Sonbaty
  • 1998: Flex Wheeler
  • 1997: Flex Wheeler
  • 1996: Kevin Levrone
  • 1995: Michael Francois
  • 1994: Kevin Levrone
  • 1993: Flex Wheeler
  • 1992: Vince Taylor
  • 1991: Shawn Ray
  • 1990: Mike Ashley
  • 1989: Rich Gaspari

Strongman Classic 2020

Az erősemberek versenyét zsinórban harmadjára az izlandi “Hegy”, Hafthor Björnsson nyerte, mindössze két ponttal megelőzve a 26 éves lengyel Mateusz Kieliszikowskit.

Björnsson egyik legjobb pillanata:

https://www.instagram.com/p/B9c5McWlgvx/?utm_source=ig_embed&utm_campaign=embed_video_watch_again

Kieliszikowski 145 kilót nyomott ki egykezes súlyzóval, ezzel megdöntötte a világrekordot:

 

Martins Licis, az aktuális “világ legerősebb embere” jócskán lemaradva lett a harmadik.

A végeredmény, és a pénzdíjak:

1. Hafthor Björnsson 52.5 $72,000
2. Mateusz Kieliszikowski 50.5 $22,000
3. Martins Licis 36.5 $17,000
4th Jean-Francois Caron 33 $12,000
5th Olexii Novikov 31 $10,000
6th Mikhail Shivlyakov 29 $7,000
7th Rob Kearney 29 $6,000
8th Jerry Pritchett 27 $4,000
9yh Bobby Thompson 24 $3,000
10th Matjaz Belsak 17.5 $2,000