Denis Cyplenkov
Edzés

A testépítés és a szkander

Denis CyplenkovTestépítőkkel rendszeresen előfordul, hogy náluk satnyább, vagy éppenséggel magasabb testzsírszázalékkal rendelkező egyedek – szinte mindig irigység vagy félelem által vezetve – kikezdik. „Ugyan, tesó, ha már ekkora darab vagy, mutassál valamit!” Hiszen köztudott, hogy a testépítők csak „fel vannak fújva”, és az izmaik is csak a kirakatba valók – Schobert Norbi is megmondta!

Mivel a kocsmában (az esetek többségében itt történnek ezek az incidensek) nem sűrűn tartanak fekpadot vagy guggoló keretet, jobb esetben szkander lesza dologból – rosszabb esetben bunyó, de ez most nem ide tartozik.

Kiből lesz jó szkanderozó?

Közel sem biztos, hogy abból, aki a legnagyobb izomtömeggel rendelkezik. Fontosabb az erő, és még inkább a technika. Hosszú évek munkája kell ahhoz, hogy egy versenyző megtanulja, hogyan tudja minél gyorsabban beforgatni ellenfele csuklóját, és ezzel nyerő pozícióba kerülni.

Ha ez a tudás még rettentő izomtömeggel is párosul, tökéletes szkander versenyzőt kapunk. Jelenleg a világ egyik legjobbja, Denis Cyplenkov, aki 60-as felkarjai mellett igazán rettentő, 57 centis alkarokkal is büszkélkedhet.

 

Mely izmok szükségesek leginkább a szkanderhez?

Kéz és ujjak. Magától értetődő, hiszen minél vastagabb a markod, ujjaid vannak, annál inkább kontroll alatt tudod tartani ellenfeledét.

Alkar és csukló. Szintén kulcsfontosságú, hogy a csuklóízület erős legyen, jól tolerálja az extrém terhelést. Erős alkar nélkül viszont semmit nem érne egy versenyző, ezért számos gyakorlatot végeznek edzésen erre a területre.

Felkar és vállak. A felkarok és vállak – ha közvetlenül nem is vesznek részt a nyomásban – stabilizálják a testet, és segítik a mozdulatot.

Az egész felsőtest. Járulékosan besegíthet a mell, hát és hasizom is. Jelentőségük kisebb, mégis érdemes ezeket az izmokat is rendszeresen edzeni, már csak a kiegyensúlyozott fizikum érdekében is.

Érdemes szkanderral erőt fitogtatni?

Amikor csak teheted, kerüld a kocsmai szkandert. Ha nem vagy gyakorlott versenyző, valószínűleg híján vagy azoknak a praktikáknak, melyek segítségével elkerülheted a sérüléseket. Tudtad, hogy nyomás közben a kézfejedet nem szabad a vállad mögé engedned? Na, ugye!

A szkander sokszor okozott már súlyos sérülést, szinte mindig gyakorlatlan személyeknek. Előfordult már csukló- vagy felkartörés, de nagyon kellemetlen tud lenni egy ínszalagszakadás is. Ha nem akarod megkockáztatni, hogy hetekig nem edzhetsz egy kis meggondolatlanság miatt, ne fogadd el a kihívást.

A kar edzése – bicepsz, tricepsz, alkar

Alkar edzés – szükséges egyáltalán?

Szerző

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük